• Natasha

  • Beküldte:
  • Natasha reagálása

    Istenem hát én nagyon szeretlek téged!!!!!!!
    Én is élvezem minden veled töltött percet,veled igazán egy hullámhosszon érzem magam

  • Egyeztetés:

    Vannak lányok, akiknek egy-egy fotóját megpillantva órákra, néha napokra befészkeli magát a gondolat az egyszeri kalandor fejébe, felhorgasztva kalandvágyát, bárhogy is próbálja azt csitítani... Natasha hirdetésével épp így jártam, mikor egy másik oldal másik oldalsávjában ráakadtam, s bár telefonszáma alapján keresve itt nem találtam róla semmit, az inger túl erős volt, hogy egy hétvégi estén fel ne csörgessem, legalább egy puhatolózó társalgás erejéig.
    A vonal túlsó végéről lazán barátságos, mindenféle modoroskodástól mentes hang szólt a kagylóba, közvetlen stílusban tájékoztatva minden fontosabb részletről, s kérdésemre felelve itteni hirdetésével kapcsolatban is felhomályosított, így már semmi akadálya nem maradt, hogy néhány nappal későbbre lefixáljunk egy ismerkedő találkát.
    Aznap még kérte, hogy egy megerősítő sms-t küldjek, amire kb. azonnal válaszolt is, majd a megfelelő időpontban, már a ház elől csörgetve, zökkenőmentesen útba igazított a bejutási procedúrával kapcsolatban.
  • Megközelítés:

    A Bálna és a Jónás a legegyszerűbb tájékozódási pont, Budapest Dzsavahral Nehruról elnevezett tengerpartján, ahonnan egy forgalmas, párhuzamos utcába átsasszézva már a kapuban is áll az ember fia. Legegyszerűbben talán a 2-es villamossal, vagy a 15-ös busszal érhető el Budáról, de a combinótól is laza sétatávba esik a célojjektum. Parkolni talán a Bakáts téren lehet a legérdemesebb, bár a szűk és forgalmas kis utcák esélyesen próbára tehetik a robbanómotoros hajtányokon érkező kollégák türelmét... A magam részéről elég gyakran sétálok erre kutyafuttában, úgyhogy kifejezetten örültem az ismerős környéknek.
  • Helyszín:

    Meg kell hagyni, a ház kissé lepukkant, a mellette tátongó kráterbe talán mélygarázst vagy egy újabb lakóparkot álmodott valami parkolási díjakon és kéményburkoláson magát megszedett helyi funkcionárius - ám Natasha útmutatását követve magától értetődő egyszerűséggel fordulhattam be a földszinti kis garzon ajtaján, mely mögött már sokkal szívderítőbb, otthonosabb, ízlésesebb környezetbe érkeztem.
    A szívderítésben nyilván nagy szerepet játszott Natasha is, ám a napfényes előtéri konyhából nyíló, szemmel láthatóan frissen felújított, minden szükségessel felszerelt üvegkabinos fürdő, és az árnyékos, neonszín fényekkel hangulatosabbá varázsolt belső szoba láttán nekem semmi hiányérzetem nem maradt. A randi lényegi része ez utóbbinak a galériáján telt, ahova párductestű vendéglátóm nyomában egy szűk, szőnyeges kis lépcsőn jutottam fel, aki olyan delejesen lejtett előttem, hogy bár felérve azonnal koppant homlokom a plafonon (magas csávó vagyok, nem először történik velem ilyen), ez az apróság szinte észrevétlen maradt számomra, ahogy a fent vetett terebélyes ágyon letérdelve Natasha -tán a telefonért, vagy olajért, vagy bánom is én- előre hajolt, apró, fekete tangájából rám villantva azokat a remekbe szabott popsi-gerezdeket...
  • Lány külseje:

    Hát igen.
    Ahogy Natashának, nektek is meg kell valljam rögtön (ha az a bevezetésből még nem derült volna ki), hogy látogatásomat legkevésbé sem izomhúzódások vagy ízületi fájdalmak motiválták... Ennek megfelelően persze fokozott érdeklődéssel vártam, hogy a résnyire nyitott ajtó mögül előlépjen a képein látott villogó szemű, hollóhajú, tetovált szépség, és a besorolásra tekintve valószínű, sejtitek: nem csalódtam, sőt.
    Egyszerű, fekete cicifix-tanga kombó volt a fogadóruha, semmi extra - nem is volt rá szükség, hisz Natasha pont az az ideális spinner-alkat, aki akár egy krumplis zsákot, nagyestélyit vagy menyasszonyi fodrokat is magára ölthetne, azok sem tudnák leplezni a lényéből sugárzó eleven, ösztönös szexualitást. Nyúlánk-vékony, ruganyos sziluettje, épp két tenyérbe illő, hihetetlenül formás, dióroppantó popsija, lágy halmú, diszkrét, ám fantasztikusan érzékeny mellei okán biztos vagyok benne, hogy sok teltebb lány elsütötte már kárára rosszmájú irigységében a "csontokkal játsszanak a kutyák"-dumát - mely esetben én boldogan kötöm nyakamra az örvet, és csaholok farkcsóválva napestig. Hosszú, vékony szálú, éjfekete haját laza félkontyba fogva nyitott ajtót, mely kiemelte arcának izgalmas, egzotikus szépségét: állának, állkapcsának és orrának határozott, éles vonalú karakterét, melyekkel puha ívű, bársonyosan telt ajkai és a megfelelő pillanatokban hatalmasra nyíló, emésztő tüzű, gyönyörűen sötét szemei bizsergető kontrasztot alkotnak, miközben a selymes-barna bőrére álmodott minták minden mozdulatára delejesen csábítják figyelmem közelebb és még közelébb. Lehengerlően izgató amazon-bájára, vad szépségére számomra szókimondó, karakán, játékos, mégis dörzsölten határozott személyisége tette fel a koronát, mellyel mondhatni, már az ajtóban megvett kilóra, sejteni engedve, hogy viszonylagos ismeretlensége ellenére cseppet sem kezdő a pályán... amit aztán később persze tapasztalati úton is kiemelkedően bizonyított.
  • Erotikus masszázs:

    Mivel nem ez volt látogatásom elsődleges célja, és Natasha is remek játszótársnak bizonyult az erotikus formagyakorlatok terén, a masszázst inkább amolyan átvezető, pihentető kényeztetésnek mondanám, melynek során ízelítőt kaphattam amazonom kevésbé intenzív, inkább barátnős, ám éppoly odaadó, figyelmes természetéből.
    Az ágyon kényelmesen elhasalva, nagyon-nagyon elégedett dorombolások közepette gerinc- és izomfájások nélkül is remek volt érezni, ahogy hosszú, karcsú ujjai alaposan, hol gyúrva, hol simogatva, gondosan végigjárnak hátamon, valami semleges illatú krémmel vagy testápolóval dörgölve bőröm - tekintve, hogy eddigre már mindketten kb. fülig olajosak voltunk. A fejedelmi hangulat számomra ott tetőzött, mikor társalgás közben valahogy a káros szenvedélyekre került a szó, és ő felajánlotta, hogy ha szeretnék, nyugodtan gyújtsak rá - úgyhogy némi kéztörölgetés és öngyújtóval-bénázás után tökéletesen átadhattam magam a hárem-chillnek, kellemesen füstölögve, italomba bele-belekortyolva, miközben a háttérben lüktető basszusú hiphop-trap mix ritmusára az utolsó percig kiélveztem a derekamon lovaglóülésben helyet foglaló, csodálatos kis vadmacska cirógató-dagasztó szeretet-masszázsát... amit persze egy idő után egyre inkább úgy éreztem, örömmel viszonoznék is.
  • Levezetés:

    ...szóval a galériára toppanva záros határidőn belül káprázatosan feszes gömbformák csábító bűvkörébe vonódtam, majd a vonzásirányt követve helyet is foglaltam az ágy sarkán, Natasha mögött, hogy míg ő előkészül, kedvemre csemegéztessem szemeim páratlanul kedvemre való alakján, na meg a hátát, vállát, karját és combját borító mintákon - tudom, sokaknak nem igazán jönnek be a tetovált lányok, nekem épp ellenkezőleg: imádom ilyenkor a lehető legtüzetesebben megismerni, kiolvasni a bőrükre hímzett alkotásokat; a minták és szövegek kapcsán jól el is diskuráltunk, miközben én élvezettel cirógattam végig gerincét, és illatoltam, haját félrehúzva, nyakába. A tervezett programot egy félmondat erejéig érintettük csak, mielőtt felajánlotta, hogy akár el is heverhetnék mellette, én meg, úriember lévén, beszélgetés közben csak nem fordítok egy hölgynek hátat, úgyhogy gerincre is dobtam magam, fejem alá gyűrve az egyik kispárnát. Natasha talán egy fél másodpercre hitte csak, hogy félreértésről lenne szó, majd csalfa mosollyal, lobbanó tekintettel már nyúlt is az olajos tubus után, hogy térdén felemelkedve lassan végigcsorgassa magán annak bőven folyó tartalmát. Ahogy bedörzsölte magát, majd sikamlós alakjával jógaoktatókat megszégyenítő hajlékonyságról bizonyságot téve, lassan homorítva teljes forró testével először végigcsúszott rajtam, kihívó, buján izzó szemeivel szinte felfalva... nos, ez a jelenet egy újabb szegmense életemnek, amit egyszer majd időm elérkeztével örömmel látok majd viszont, ha leperegnek előttem életem csúcsjelenetei.
    Mikor egészen rám hajolt, finoman ringva, arcát az enyémhez simítva, hogy lehelete szinte égette vállam, halkan megjegyeztem, máris mennyire hatása alá kerültem, mire ő kaján mosollyal rám pillantva nyúlt maga mögé, jelentőségteljesen rámarkolva a nulláról százra másfél másodperc alatt nyújtózott szemaforra: "Észrevettem."
    Aztán újra ringatózva csúszkálni kezdett, miközben kezeimmel én is igyekeztem a legalaposabban felfedezni testének minden finom, forró hajlatát: hol combjai közé, hol popsijához szorítva szerszámom, máskor egészen lecsúszva, fényesen sikló melleivel ingerelve a dorongot, majd újra felegyenesedve, hogy szabad hozzáférést engedjen mancsomnak is az édes kis halmokhoz, miközben ismét maga mögé nyúlva masszírozott tovább, egy-egy pillanatra szinte tökéletesen megteremtve egy igen-igen jól sikerült randi illúzióját. Bevallom, fogalmam nincs, mennyi időt töltöttünk így, ahogy azt se tudom, mikor is került le róla a bugyi: annyi biztos, hogy a kábítóan táncos felvezetés után, hogy ne csak az illúzió maradjon, szépen ismét alább siklott rajtam, és előbb két marokra fogva, ismerkedve, majd selymes ajkaival hegyéről-tövire apró, perzselő kis csókocskákkal borítva lassan végigkóstolta szerszámom, a szemkontaktust egy pillanatra sem szakítva meg; még akkor is égő tekintetével kábított, mikor már ajkait és nyelvét együttesen bevetve, nekihevülen, vadul smárolt az egyre dagadó kopasszal, ami vizuálisan és érzésben is fenomenális élmény volt. Aztán egyszer csak rábukott, mélyen, hosszan, nyálasan, hogy némi rugózás után ismét lassan, nyelvével ingerelve eresszen újra szabadon... Na itt éreztem, hogy ha ezt mégegyszer megismétli, nekem végem lesz, mint a botnak, úgyhogy megkértem, forduljon rám 69-ben, hogy végre én is megkóstolhassam őt.
    Az új helyzetben aztán már nem volt megállás: míg én felszabadultan markoltam-gyúrtam felém kínált, ragyogó popsiját, nyelvemmel alaposan bejárva fantasztikusan feszes és érzékeny punciját, ő érzékien cuppogott tovább rajtam, néha csak kézzel izgatva tovább (ilyenkor csípője valóságos szambát járt számon, és hangja is szépen megjött), majd újra ajkai közé szippantva... Imádtam volna, ha sikerül együtt elmennünk, ám erre helyzeti előnye és remek technikája miatt esélyem se volt: néhány perc alatt maradéktalanul kivégzett, és mire feleszméltem, egy nedves törlővel meg is tisztított a hasamra szabadult utódok maradékától.

    A második felvonást, már csak ezért is, én szerettem volna kezdeni, karcsú, fényes combjai közé bújva, lelkesen lefetyelve, csókolva-szívva egyre nedvesedő, buja zamatú punciját, amit ő egyre felszabadultabb, élénkebb hangokkal jutalmazott. A helyes technikát meglelve itt nekem is alkalmam adódott hosszan, változatosan eljátszanom vele, őszinte és félreérthetetlen reakcióira hagyatkozva kedvemre izgathattam melleit simítva, meg-megfeszülő hasának remegésében, dévaj tüzű pillantásaiban gyönyörködve, miközben óvatosan egy, majd még egy ujjam bevetettem a siker érdekében, ami aztán egy igazán intenzív, számomra is végtelenül kielégítő orgazmusban realizálódott.
    Helycsere után aztán ismét rajtam volt a sor, illetve idő közben új erőre kapott kis barátomon, akit Natasha négykézláb kuporodva, fenekét az égnek emelve kapott ismét ajkai közé, míg én az ágyon térdelve, haját felfogva élveztem produkcióját. Szabad kezemmel lassan ismét rátaláltam popsijára, amit szorosan markolva, ujjaimmal forró puncijára is odasimítva tartottam ellen rohamának, majd az egyik olajos flakont magamhoz véve annak tartalmából is fröccsentettem tenyerembe... A megátalkodott kis ördöglány pedig persze egyből vette a lapot, és már fordult is, szégyentelenül pucsítva nekem, hogy míg én oda-odanyalintva alaposan bedörgölöm fenekét, ő két olajos kezével hátranyúlva ragadja meg dorongom, kereken csillogó gerezdjeivel alulról támogatva a manővert, amit talán a behatolás nélkül elkövethető legtökéletesebb doggystyle-nak keresztelhetnék. Alig két-három mozdulat kellett, míg megtaláltuk a közös ritmust így, miközben egyik kezemmel csípőjét, a másikkal előre nyúlva mellét találtam meg, s így magamhoz ölelve, sikamlós szorításában élvezettel tempózva szálltam el ismét, örömöm cseppjeit elmaszatolva fényesen csillanó, fantasztikusan feszes gömbformáin.
  • Elszámolás:

    Első randink volt, így kis meglepetésem mellé tűztem a bővebb infóból ismerős leveleket, és minden bizonnyal legközelebb is így teszek...
  • Összkép:

    ...mert hogy lesz legközelebb, az tuti. Natashában ugyanis egy olyan, a legjobb értelemben vett profi, rutinos, dörzsölt, és nem mellesleg olyan utánozhatatlanul dögös és laza csajt volt szerencsém megismerni, aki pontosan tudja, mire is van szüksége a kandúr-kedvű kalandornak, ha az SZTK-beutaló helyett a rózsaszínben hirdető masszőzök kezelését keresi. Nagyon tudja, mitől döglik az a bizonyos légy, hogy melyik takaró meddig ér, a műfaji játékszabályok közt pedig olyan odaadó, teljes körű, lelkes és figyelmes szolgáltatást nyújt, olyan érzéki, intuitív, nyitott játszótárs illetve -partner, amilyet valószínűleg sokáig keresve sem találnék máshol.
Happy Massage