• Zsófi

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    A konkurens oldalon láttam a hirdetését, láttam, hogy online, felhívtam, hamar fölvette. 1 órán belül már nála voltam. Gördülékenyen ment.
  • Megközelítés:

    Én az újpesti címén tudtam meglátogatni aznap. Könnyű megközelítés, tömegközlekedéssel különösen, én is metróval mentem, de úgy tudom a parkolás is ingyenes az utcában.
  • Helyszín:

    Megfelelő színvonalú lakás. Nem egy palota, hanem egy újpesti kisebb panellakás. A tetthelyet is szinte teljes egészében az ágy tölti ki, de tiszta volt minden és a fürdőben is többféle tusfürdő.
  • Lány külseje:

    Nekem kissé csalódás volt mikor élőben megláttam, arcra valahogy nem erre számítottam. Egész egyszerűen nem jött be, nincs vele semmi baj, de nem az esetem. Vissza kellett volna fordulnom az ajtóban és udvariasan elköszönni, de gyenge voltam (vagy túl jól nevelt :D) és bíztam benne ennek ellenére, hogy jól érezhetem magam. Tulajdonképpen nem is volt bajom a társaságával, kedves, beszédes, még vicces is, csak hát nem izzott köztünk a levegő (miattam). Mint írtam arcra nem igazán jött be, és mintha kissé kerekebb is lett volna a képeken sugalltnál.
  • Action:

    Félórára látogattam meg. Lehetett volna 15 perces opciót kérni, de én szexet akartam, így annak ellenére is ezt választottam, hogy nem volt az esetem. Franciája egyébként ügyes és élvezetes, finoman csinálja, de nem annyira gyengéd, hogy alig érezz valamit, egyébként végig bújós, próbál a kedvedre tenni.
    Azért is vagyok ennyire szűkszavú mert érdemi akció alig történt, nem sikerült végig megőrizni az erekciót és saját rásegítéssel sikerült a behatolás is, ez is csak épphogy, és nem is túl sokáig. Misszionáriusban történt meg az aktus, néhány percre, a franciás felvezetés és a saját rásegítés után.
    Összességében elég felejthető volt az egész akció és a teljesítményem, örülök, hogy legalább eldurranni el tudtam a gumiba. Pedig ő megpróbálta átadni magát a dolognak, nem volt túljátszva semmi, igazán barátnősen hagyta hogy "kiteljesedjek" nem unottan, de nem is túl rámenősen. A hozzáállásával nem volt bajom egy percig sem, beszélgetni is jó volt vele, csak ugye nem ezért mentem. ismét hozzáteszem nem az ő hibája ezért is értékeltem jóra, holott az élményem mégsem volt igazán az. De ezért csak magamat okolhatom, már nekem nem volt kedvem igazán az egészhez, nem köszöntem el mikor kellett volna. Felfogom ezt tanulópénznek.
  • Elszámolás:

    Két sóhajtással a második legnagyobb címletünket megfejelve tettem le a honoráriumot előre. Ez kb. az átlagos is egy félórára Budapesten, habár inkább Pesten.
  • Összkép:

    Összességében kicsit átverve éreztem magam. Holott a lány nem tehet róla,.Arc nélkül hirdetett, személyes találkozásnál nem jött be, mégis maradtam, így inkább az én hibám mint az övé, hogy nem sikerült fenomenálisra az akció. Annyi talán, hogy a képei lehetnének kicsit frissebbek, vagy kevésbé csalókák. Ám a saját élményeim/kudarcom dacára tudom őt ajánlani, mert mint szolgáltató a jobbak közé tartozik, kedves aranyos lány, ha valakivel megvan a kémia, biztos remek élménnyel lehetnek gazdagabbak.
Happy Massage