• Cristal

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Felhívtam és másnapra egyeztettünk egy időpontot, amikor is a városban volt dolgom. Többször rákérdeztem, hogy biztos jó-e neki az időpont, mert nem szeretnék potyára menni. Örömmel vár , mondta. Azért én mondtam, hogy a randi előtt 2-3 órával még felhívom. Megadott egy címet, ahova mennem kell. Ezzel elköszöntünk.
  • Megközelítés:

    Valamennyire ismerem a környéket, de elkelt a technikai segítség. De végül odaértem a megadott címre. a parkolással nem volt gond, nem messze a kaputól kaptam helyet.
  • Leírás:

    Ahogyan ígértem, indulás előtt 2 órával hívtam. Felvette és köszönte a megerősítést. Valójában ekkor beszéltem vele utoljára. Mikor a megadott címre értem és hívtam, 2-3 csörgés után foglaltat jelzett. Később ismét próbáltam, de ismét sikertelenül. Mintegy 20 percig próbáltam még elérni, de hiába. Pár csörgést követően foglaltat kaptam. Mérgesen indultam el hazafelé. lehet, be kellene fektetnem egy olyan telefonba, amiről lehet internetezni, mert akkor tudtam volna másik lányt keresni.
Happy Massage