• Rita

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Telefonon, a rendelési ideje első orájában (11-12 között) általában elérhető. Nagyon kedves, rugalmas. Napokkal előre is be lehet jelentkezni és érdemes is, mert nem fogad sok vendéget. Többször jártam már nála korábban, a mai találkozót is több mint egy hete megbeszéltük.
  • Megközelítés:

    Autóval érkeztem. Fizetős a parkolás, eddig mindig volt szabad hely. A házat könnyű megtalálni, igaz a lakásig három kaputelefonos ajtón keresztül lehet eljutni, ennek részleteit Rita pontosan elmondja.
  • Helyszín:

    A lákás átlagos állapotú, amerikai konyhás nappali , a fúrdő az előszobából nyílik, a háló (a “tetthely”) a nappaliból. A fürdő rendben van, többféle tusfürdőből lehet választani. A törülköző nagy és puha. Rita barátnőjével bérli a lakást, akivel több alkalommal is találkoztam a helyszínen. Korábban Rita kolléganője volt, de sajnos “megállapodott” és szakirányt váltott, így lemaradtam róla, pedig külseje és kedvessége alapján biztosan visszajáró vendége lettem volna neki is.
  • Lány külseje:

    Fiatal lány, szép arccal, igéző barna szemekkel, szolis bőrrel, vékony derékkal, lapos, feszes hassal, formás, kerek popsival, szép puncival és hetyke, imádnivaló, szexi kis cicikkel.
  • Action:

    Másfél órára mentem. Gyors zuhanyzás után elhelyezkedtem az ágyon. Mivel már nem először találkoztunk nem kellett külön megbeszélni hogy mit szeretnék, egyből belevágtunk.
    Elkezdte nyalogatni a zacsimat, majd bekapta a jobb herémet és elkezdte szívni, és a szájában “forgatni”. Pillanatok alatt megmerevedtem, ekkor szájába vette a farkam, amit rögrön tövig be is kapott és elkezdte szopni. Izgató, ahogy a makk a garatjához dörzsölődik. Csak kapkodtam a levegőt, aztán újra bekapta a golyómat és erősen szívni kezdte, úgy mintha meg akarná szerezni magának. Izgató ahogy a golyóm teljesen a szájában van, a “kegyelmére bízva”. Aztán újra torokra vette a farkam, majd finom nyelvkörzésekkel ingerelte tovább a duzzadt makkomat. Közben szemkontaktust tart, nagyon nehéz megállni, hogy ne durranjon el az ember már az elején. Ezután 69-ben folytattuk, szerencsére kicsit enyhült a nyomás, mert kicsit megoszlott Rita figyelme is. Finom, szép puncija van, elnyalogatná az ember egész nap. Csiklója érzékeny, jól reagál az izgatásra, Rita nem nyögdécsel meg nyöszörög, hanem kicsit “ficorog” ha kirartóan van a csiklója ingerelve.
    Ezután gumit kértem, hogy érezhessem finom kis puncija szorítását. Rutinszerűen helyezett magának fel némi sikosítót, majd az ágaskodó farmakra is kent a gélből. Könnnyedén csusszantam be szemből a kelyhébe, Rita elég hajlékony, így a lábait vállra vettem. Még az óvszerrel is jól érezni teste melegét. Nehéz pillanatok ismét, meg is kellett álljak, miközben huncutan megfeszítette párszor a punciját. Pózt váltunk inkább, hátulról hatoltam be, a szuper kerek, formás popsi látványa az izgatottsági szintet egyáltalán nem csökkenti, de sikerült átesnem a holtponton így még egy kicsit pumpálgattam hátulról. Majd kissé megfáradva ismét a hátamra feküdtem és visszaadtam a szex kedvéért elég nehezen “elkért” farkamat. Intenzíven furulyázott ismét. Próbáltam még kicsit ellenàllni, de már elveszítettem minden kontrollt és éreztem, hogy itt a vég. A robbanás első hulláma után még mélyebbre vette a szerszámom és végül mélyen a torkába spricceltem. Miután lenyelte a spermám, rámmosolygott, én meg aléltan feküdtem az ágyon.
    Ezután kb. félórát beszélgettünk. Nagyon értelmes, életrevaló lány, konkrét elképzelésekkel. Egy vacsorára is szívesen elvinné az ember, olyan jól lehet vele társalogni.
    Majd nekiláttunk a második körnek. A golyómmal kezdte, de a cerka nem mozdult be. Aztán bekapta a még lankadt farkam és szivta, szopogatta, néha a nyelvével a zacsira rányalva, majd megint bekapta a herém aztán megint a farkam. Ezt addig ismételte amíg ismét be nem keményedtem. Ment újra a mélytorok, majd megpörgette a nyelvét a makkomon, aztán újra megcsócsálta a golyómat. Gumit húztunk, majd hátulról láttam hozzá. A második kört áltában jobban bírom aggyal, nem kell azon “fáradozni”, hogy ne robbanjak el fél perc alatt. A második kör is ugyanúgy végződött, egy elkerülhetetlen toroklövéssel, majd az ondó lenyélését követően elégedetten mosolygott ràm ismét, hogy sikeres volt a “kivégzésem”.
  • Elszámolás:

    Minden alap, nincs külön extra. Abszolút korrekt, az első találkozás óta a végén történik az elszámolás, még kicsit a mámor hatása alatt.
  • Összkép:

    Rita az eddigi rövidnek nem mondható (több, mint 20 éves) lányoknál szerzett élmények és tapasztalatok alapján a legjobb szexpartner akivel valaha találkoztam. Nagyszerű, értelmes lány, gyönyörű testtel, lenyűgöző technikával. Odaadó, lesi az ember óhaját, reakcióit, megjegyzi hogy mi volt jó, és legközelebb ezt újra és újra előhívja. Legszîvesebben minden nap meglátogatnám. Igazi kincs, függőséget okoz, igazából megtartanám magának.
Happy Massage