• Hajnalcsillag

  • Beküldte:
  • Hajnalcsillag reagálása

    Kedves Tozo!
    Nagyon köszönöm e kedves írást:-)
    Igérem a jővőben megprobálom tanácsaidat megfogadni.
    A jó pap is holtig tanul!;-))
    Remélem nemsoká újra találkozunk.
    Csókom Hajnal

  • Egyeztetés:

    Amikor felfigyeltem rá az oldalon és láttam a kiírást, hogy mikor elérhet, azonnal hívtam. Az oldalon követhető volt, hogy 2 hét szexpartneri működés után váltott át masszázs kategóriára, ezért még inkább érdekelt, hogy megismerjem Hajnalt. Elsőre foglalt volt a villogó zöld négyzet ellenére, ezért küldtem sms, amiben azt kértem, hogy csörögjön rám, ha szabad lesz. A visszahívás megtörtént és megbeszéltünk a másfél órás randink időpontját 3 nappal későbbre, valamint a szükséges részleteket is átfutottuk. Hajnalhoz természetesen hajnalra kértem időpontot, pontosabban a reggeli legkorábbi lehetséges időpontra. Hajnal a randi napjának kora reggelén kért megerősítést, amit meg is tettem a pontos címért cserébe. A hangja a telefonban kedves volt, bársonyos, érződött a hangján, hogy szeret mosolyogni, de ismeretlenként még nem várhattam kitörő ujjongást, inkább kimért tájékoztatást.
  • Megközelítés:

    A XI. kerületben lévő Allee bevásárlóközpontot kellett becélozni, mert egy közelben lévő merőleges kis utcában található a ház. A megkapott cím alapján már tudtam, hogy jártam ebben a lakásban fél évvel korábban, így nem kellett szerencsétlenkednem a helyismeretem hiánya miatt. Fehérvári út, az Október23-a utca és a Móricz körtér közelsége minden BKV-s megközelítést támogat. Napszaknak megfelelően okozhat problémát a felszíni parkolás, de az Allee erre is nyújt kulturált parkolási lehetőséget némi anyagi ellentételezésért cserébe.
  • Helyszín:

    Az épület egy százéves kis előkerttel és kertkapuval rendelkező közepes állapotban lévő társasház. A kapuban éppen nyüzsgés volt (egy másik lakás felújítása miatt), ezért megpróbáltam kikerülni az éber tekinteteket, mivel a lakók is mindenkit jobban körbe méricskéltek, nemcsak a munkás embereket. Megtévesztésből fel és le járkáltam a lépcsőn, míg a szomszéd néni vissza nem húzódott a lakásába. A lakásban két lány rendel, mi az általam is ismert ici-pici szobába kerültünk, amit az étkezőn (vagy hallon) keresztül jutva tudtunk megközelíteni. A szobából egy harmonika ajtóval van elválasztva egy pici fürdő, ami az elrendezésnek köszönhetően teljesen privát, így a többszöri használatához sem kel várni egy másodpercet sem. A helyiség egyik fele maga a zuhanyfülke, a másk fele pedig egy wc és egy mosdó foglalja el. Ez nagyon frappáns dolog.
    A masszázs szobában egy kényelmes franciaágy fér el éppen csak, továbbá egy kis éjjeliszekrény található sólámpa világítással, kis zenedobozzal, pici ventilátorral, az ágy végében szobainassal. Most nincs az ágy mellett tükör a falon, pedig igényem lett volna rá (úgy emlékeztem, mintha régen lett volna). A falat fekete és fehér pillangó dekoráció teszi barátságosabbá. A vendégek nevében mondom, hogy tükör kellene!
    A fürdőben megtaláltam mindent, ami a tisztálkodáshoz szükséges. A kilépő száraz volt, a kapott törölköző talán kissé sprőd, de használható.
  • Lány külseje:

    Hajnal végre egy olyan lány, aki nem tudományosan beállított és erősen retusált fotókkal hirdet, hanem szándékosan arra törekszik, hogy a valóságot mutassa be. Ennek eredménye, hogy én pont olyannak képzeltem el, mint amikor az ajtó takarásából elém bukkant. Különösen az arcos fotói annyira pontosak és mindent elárulnak, hogy ezt nem is részletezném külön. Arca őszinte és bájos volt. Első alkalommal jártam nála, A fogadtatásom nagyon kedves, a cipőlevétel után a szobába invitált. Sürgött-forgott, hogy az ágytakaró, a törölköző, a fürdő és minden más rendben legyen. Ha hezitálni látott, akkor mondta, hogy mit hol találok meg és mit hová tegyek. Profi hozzáállás.
    Hajnal alakja nem a vékony és sportos kategória, de az elég jól karbantartott csinos megfogalmazás igaz rá. A megadott korának megfelelően feszes és fiatalos a teste, ici-pici felesleg tökéletesen szétosztva, hogy az összhatásában a szép nőies ideált testesítse meg. Szóval szép! Közepesen-kisebb, de szép és kúpos formájú természetes tini cicikkel rendelkezik, amiket imádni való volt kényeztetni és érzékien reagáltak is rá. Puncija zárt formájú, de ha valaki odajut, akkor lefetyelni való hullámos szirmokkal rendelkezik. Fehérneműben fogadott és a jól emlékszem, akkor fürdőlepedőbe volt bugyolálva....vagy nem....bocs, nem emlékszem pontosan!
    Teljes teste nagyon finom parfüm illatot árasztott, ami a diákkorom kedvenc illataromájának emlékét idézte fel.
  • Erotikus masszázs:

    A fürdőből visszatérve elkezdtük, de mégsem beszéltünk meg semmit, hanem hasra vágtam magam és kezdődhetett a masszázs. Hajnal tanulta a masszázs technikáját, tehát szakszerű és értékes mozdulatokkal gyúrta át közepes erősséggel a lábaimat és a karjaimat. Az utca forgataga után jó volt ez a kis idő az átszellemülésre, amikor elkezdtem élvezni Hajnal ujjainak érintését, tenyerének dörzsölését és simításait a testemen. Jó alkalom volt ez arra, hogy a korábbi randis tapasztalatokról néhány gondolatot cseréljünk. Nagyon jól megértettük egymást és hasznos volt az eszmecsere. Hajni fehérneműben kezdte a masszázst, ami csak a fordulás felé félúton került le róla. A masszázs témája volt a fenekem is, de az erotikus benyúlások néhány vétlen mozdulattól eltekintve még nem voltak, de kivártam a soromat. Sajnos nincs tükör, így a fejemet tekergettem, hogy minél többet láthassak a mellettem a sarkán ülő Hajnal combjaiból, fenekéből és mozdulatai miatt felettem rengő cicijeiből. A karok masszírozását úgy végezte, hogy az alkaromat a térdei közé szorította. Eljött az idő, hogy megforduljak.

    Hajnal egy kis olajat csorgatott a hasamra és a saját melleire, majd folytatta az alapos masszázsát a combjaimon, majd szépen halad felfelé a mellkasomhoz. Közben kaptam puszikat a cicijeimre, a nyakamra és a számra is, közben a teste szép lassan rám nehezedett, a farkam a keze szorításába került. Meghitt pillanatok voltak ezek. Olajos melleivel le-fel csúszkált a számtól kezdve egészen a térdemig. Az arcomhoz csúsztatta melleit, amiknek kemény bimbóival a nyelvemmel játszottam, majd lefelé haladva megharapdálta mellbimbóimat, még lejjebb csúszva cicijei között ütemes dugást imitálva csúszkált a farkam körül, néha kézzel is végig símitva vagy a cicijei közé alagutat formázva. Ráült a combomra, megéreztem olajos és nedves szétnyílt punci ajkainak érintését. Térdeimtől indult a puncicsúszkája a combomon át, a farkam kihagyásával egészen az arcomig jutott. Csodás érzés volt belenyalni a megállíthatatlanul a mellkasomon át az arcomig közelítő puncijába.
  • Levezetés:

    Továbbra is hanyatt fekve maradtam. Hajnal mellém térdelt, kezeivel a farkamat verte, míg szájával a makkot ingerelte, majd a rudamat félig a szájába is eresztette, sőt kéz nélkül is tovább folytatódott a kényeztetésem. Közben a fenekét, majd a punciját simogattam és egyre inkább átadtam magam a közelgő vég érzésének. Egyik ujjamat a puncijába mélyesztve érkezett el a vég, amit Hajnal a kezével szaporázva ért el, így minden utód a hasamra és Hajnal melleire került. Lenyugvásom után sok ív papírkendőbe került a tisztálkodás, majd gyorsan a fürdőben kellett magam rendbe szednem.

    Visszatérve folytattuk az őszinte és egymásra figyelmes beszélgetésünket, ami közben a folyamatos puszilgatás sem maradt el részemről. Hajnal megkérdezte, hogy szeretném-e őt masszírozni. Annak ellenére vállaltam, hogy masszírozni nem tudok, de mégis nagyon szerettem volna Hajnalt is simogatni és kényeztetni. Tudtam, hogy masszírozásnak tűnő mozdulatokkal fogok kezdeni és ahogy érzem Hajnal testén a vágyainak fokozódását, lejjebb csúsztam és percről percre közelebb jutottam a puncijához az ujjaim hetyke cirógatásával, majd érintésével, simogatásával, majd kiegészítettem mindezt a nyelvem egyre célratörőbb ingerlésével. Ez első pillanattól kezdve végigkövethető volt, hogy ahogy Hajnal a lábainak elhelyezésével, nyitásával, majd minden izmának mozdításával még inkább elősegíti a hozzáférésemet kézzel szájjal a gyönyörének forrásához. Térdeit centiről centire szinte felhúzta a mellkasához (lábfejeit mozgatta, vádliját feszegette, majd az egyik talpát a vállamra tette, a másikat én támasztottam meg térdhajlatban), két ujjamat puncijának mélyéig járattam (ez sem mindenkinek fix opció), nyelvemmel úgy játszottam, ahogy a sóhajtozása és az arcmimikája mutatta nekem az irányt. Csak apró hasfal remegéssel, kidomborodott pici csiklójával és zihálásával jelezte a katarzisát. Éreztem az ujjammal a lüktetést és a szívdobbanásait a gátjánál és a hüvelyfalon. Viszont utána sem tolt el magától, még további 3-4 percig révületben sóhajtozva élvezkedett, miközben folytattam a játékomat a puncijánál levezetésként, elnegyedelve a mozdulataim intenzitását, amiből a végére szinte csak a cirógatás maradt.
    Hajnal feltűnően kipirosodott arccal köszönte meg, hogy milyen pokolian jól esett neki és ez külön boldogságot jelentett számomra. Merem azt hinni, hogy ezt nem játszotta meg, mert így még senkit sem láttam eljátszani az örömét. Nekem mindenesetre szép ajándék volt.

    Ez a játék annyira elvette az eszemet, és olyannyira felhúzott, hogy az órára pillantva azonnal hosszabbítást kértem, amire az engedélyt úgy kaptam meg, hogy még a mondatom végére sem értem.
    Azonnal helyet cseréltünk. Újra kaptam csúszkamasszázst, a farkam kapott egy kis édesgetést, szeretgetést, majd megint elmerült Hajnal szájában. Annyira fel voltam spannolva, hogy csak az orgazmus járt már az eszemben, ezért 69-et kértem.
    Hajnal átvetette rajtam az egyik lábát és az arcomra ült a nyelvemre nyomva csatakos punciját. Mozdulata közben szétnyílt a percekkel előtte kielégített nedves puncija és csak úgy vonzotta a nyelvemet. Lefetyeltem a nedvességet. Közben a hüvelykujjammal ujjaztam, néha tágítva az elém táruló üreget. A kezemmel simogattam a fenékvájatát, előre nyúlva megmorzsolgattam tinicicijének bimbóit. Hajnal közben a farkam a szájában járatta, de amikor a golyóimat is elkezdte masszírozni és a szája felé gyömöszölni, már tudtam, hogy nincs tovább. Eszemet vesztve robbantam ismét a cicijére és méginkább a saját hasamra.

    Elnagyzolva letörölgetett, majd én magamat és gyorsan a fürdőbe távoztam alaposabb rendbe tételre. A maradék időben tovább trécseltünk, de ő nem vesztegette az időt, hanem tovább masszírozott, illetve már csak inkább simogatott. Egymás mellé feküdtünk és mindketten a másik testén járattuk a kezeinket. Ő a csípőm és a farkam környékén, én a mellei és az arca cirógatásával voltam elfoglalva. Millió puszit adtam és kaptam a randi során. Engem nagyon fűtött a vágy egy kiadós nyelves csókolózásra, de lehet, hogy pont ennek a hiánya volt az, ami még tovább és a végletekig spannolt. Így is sikerült néhány perccel túlszaladni az időnkön, így hát felöltöztem, kaptam egy pohár vizet, közben kiegészítettem a csokrot az asztalra téve. Távozásomkor még akart visszajárót adni, de hát szóba se jöhetett részemről.
  • Elszámolás:

    Megérkezésem után kérte Hajnal, hogy tegyem a kisasztalra, ahonnan a fürdés végére elkerült. Mértékét tekintve átlagnál alacsonyabbnak mondható, amit arra használtam, hogy tovább maradhattam. Mivel időhosszabbítást kértem, a kiegészítést természetesen a randi végén tettem diszkréten a kisasztalra kérés nélkül. Én sokkal jobban szeretem ebben a legnagyobb bizalmat élvezni, de megértem, hogy esetleg a korábbi tapasztalatok nem teljesen igazolják vissza az én hozzáállásom időszerűségét minden vendég esetében.
  • Összkép:

    Hajnalban egy kellemes partnert ismertem meg. Könnyen rátaláltunk az egymásnak kellemes dolgokra, a finom erotikára, az érintésekre, az egymáshoz simulásra. Szerettem puszilgatni mindenhol. Bár én a nyelves csókolózás híve vagyok, mi egyelőre az ajakra adott csókokig jutottunk, de bizakodó vagyok, hogy mélyülni fog a barátságunk. Masszázstudását oklevél igazolja, ennek megfelelően nem volt kérdés a szakszerűségét illetően. Annyit kaptam belőle amennyit kértem, a programot tudtam befolyásolni az aktuális érzelmi állapotomnak megfelelően (ez nem azt jelenti, hogy a masszázs részt át lehetne nála ugrani, de nem is érdemes). Csúszkamasszázsa jó volt és lelkes, ebben még szívesen bátorítanám a még erotikusabb irányba. Volt teljes testes csúszka és cici csúszka is, megjelentek a puncicsúszka elemei is lábon és hason, megtartva a műfaji határokat, de ismerve magam ezt ha valaki nagyon jól csinálja, akkor az őrületbe tudna kergetni. Tetszett a kölcsönös kényeztetés, a 69-es pozíció is és az ujjazás opcionális lehetősége is. A kényeztetésem majdnem teljesen hang nélkül fogadta, de a nagyon kevés reakciójából is sikerült megtalálni a megfelelő utat. A franciája nem volt kiemelkedő, de a szellemiségével összhangban már kiemelkedő élményként éltem meg. Egy ilyen érzelmileg rám ennyire ható randi esetében most azért hiányoltam a NFVSZ lehetőségét (ez csak egy külön vélemény, ugyanis nincs ilyen lehetőség az adatlapján feltüntetve, inkább csak nekem hiányzott volna az élvezkedésemhez). Készségesen állt az erotikához és úgy éreztem, hogy szívesen töltötte velem a randit, ahogy én is vele.
    Sokat beszélgettünk a hétköznapjainkról és a randizási szokásainkról az oldalon , de ez nem ment a randi élményének rovására. Elégedetten távoztam, szerintem visszavárjuk egymást, ami remélem, hogy kiderül majd Hajnal reagjából.....már ha lesz!
    Hajnal nem olyan régóta dolgozik itt, ezért még keresi a helyét abban hogy ő mit szeret a legjobban, éppen ezért is lehet vele remek randit összehozni. Az adatlapon lévő masszázs fajtákat és a befejezési lehetőségeket sem aknáztam ki, de így hagytam legközelebbre is valamit. Viszont a kezdősége okán 60+ korosztálynak érdemes egy kicsit többet egyeztetni vele telefonon a lehetőségekről.
Happy Massage