• Hollyh

  • Beküldte:
  • Hollyh reagálása

    Jól megírt beszámoló!

  • Egyeztetés:

    Már a régi helyén is a látókörömben volt, az új hey pedig nekem sokkal jobban kézreesik, tehát figyelemmel kisértem folyamatosan :) Hét elején aztán feltöltötte a legfrissebb képeket (akkor még csak a csizmát és a fűzőt), az úh hajszínnel, amitől teljesen begőzöltem. Rá is írtam, majd fel is hívtam, és le is csaptam a VTR-re, de végül már majdnem elindultam, amikor lemondta, persze elfogadható indoklással és nagyon kedvesen szabadkozva, és beígérve a kárpótlást:) Na mondom én magamban, így jártam. Csiholok egy szabad estét, és lám mi lesz belőle. Ma hogy, hogynem, töltött fel még néhány új képet, nekem pedig sikerült nem késő estére szabaddá tenni magam, és mivel a kívánatos időpontban Holly is szabadnak vallotta magát, nagyjából semmi sem állhatott a randi útjába.
  • Megközelítés:

    Metró, troli, busz gyalogtávon belül, én szokásaimhoz híven autóval érkeztem, a sarkon volt parkolóhely is, panaszkodni semmi ok, szerintem könnyen útba ejthető. Ez a parkolási mázli amúgy mostanában a védjegyem szerintem, mert mint mindig, most is sikerült kicentiznem az érkezést. A ház elé sétálva pont a randi időpontját mutatta az óra
  • Helyszín:

    Régebben épült téglaház, egészen rendben tartva, a kapun bejutás után régebbi lift repített fel a megfelelő emeletre, és volt pontos útbaigazítás is. A lakás nem túl nagy, viszont nagyon kedves, meghitt. A fürdő a szobából nyílik, üvegablakkal leválasztva, így a pancsolás közbeni kommunikációt sem gátolja semmi.
    A tetthelyen kanapé és masszázspad, a ruháknak van bőségesen hely, és a száradó törülközőnek is jut majd a bárszékek háttámláján. A fürdőt egyébként csak azért nem hoznám haza, mert a lakás méreteivel arányosan kisebb, mint a sajátom, de teljesen rendben van. Sarokkád, hatalmas tükőr, jól használható mosdó és még mosógép is van, aminek a tetején egyből két nedvszívó cimbora várt frissen rám. A szobában kellemes félhomály (randi után hunyorogtam is rendesen a napfényben), de mindent lehet látni, amit ilyen alkalmakkor látni érdemes.
  • Lány külseje:

    Mint a bevezetőben már említettem, az új képek igencsak nyálcsorgatóak, nem mellesleg egész jól hozzák Holly valóságos külsejét. Talán csak azt érdemes külön kifejteni, hogy nagyon formás, kemény gyönyör a lányka teste, minden porcikája szoboralapanyag.
    Szolizott, bársonyos barna bőr, pici babamellbimbók a tenyérbemászó ciciken, kőkemény popsi, és a képeken látható díszítések. Teljesen rendben vannak a testékszerek is, és a tetkók is, illenek Hollyhoz, de még mennyire, de erről majd később. És persze a mosoly is majdnem olyan mint a képeken, csak kicsit jobb..

    Szóval, az úgy volt, hogy megérkeztem, kinyílt az ajtó, és mögötte ott várt Holly, az új képekről ismert vörösneműbe öltözve, ha már benyújtottam az erre vonatkozó kérvényemet. Kezet nyújtott, puszit adott, bemutatkoztunk, lerúgtam a cipőt, és engesztelő ajándékot kaptam. Hoppá, ilyen sem volt még az előzményekben, szóval köpni-nyelni nem tudtam egy percig, de sebaj, mert addig szabadkozott ő, hogy a csizmácskát csak akkor tervezte felvenni, amíg zuhanyzok, hogy ne törje fel a lábát. Nem róttam fel neki.

    Bevezetést nyertem a szobába, ledobtam a táskát, majd a nyakamba csimpaszkodott, és lesmárolt, úgy direktben. A fejemben eddig élő kép szerint nem egy vadóc, ezt így ki is söpörtem gyorsan, legalábbis ideiglenesen, és visszacsókoltam, bár kicsit félszegen, hiszen nem mindennapos tevékenységem a mélységi támadás a csata első perceiben, de aztán felvettem a ritmust.
  • Erotikus masszázs:

    Elvonultam fürdeni, addig Holly felrángatta a csizmát, majd kivonultam hozzá, és a pad mellett átöleltük egymást, és folytattuk a csókokat. Közben történtek minden irányú méretvételezések, és leküzdöttük a melltartót is. Itt pillantottam meg a babamellbimbókat, és azonnal rájuk is cuppantam, felváltva. Holly nem totojázott, a cickóira húzta a kezemet, jelezve, hogy erősebb ingereket is szívesen fogad, hát kénytelen voltam manuális vizsgálatot végezni. Jelzem, nem találtam semmi oda nem illőt, ellenben kezdett lenn a kishaver éledezni. Ezt persze ő is észrevette, és a kanapéra terelt. Nem vagyok az a tipikus ellenkezős fickó, illetve egyébként is az volt a tervem, hogy hagyom magam, szóval engedelmesen helyet foglaltam és mozizni kezdtem. Volt mit, pont a megfelelő arányú kézi kiegészítéssel prezentált egy tökéletes szopást. Játszott a makkal, a golyókkal, simogatta a gátamat, majd nem csekély meglepetésre elővezetett néhány mélytorkos elemet is, ez persze belőlem majdnem kihozta az állatot, de még volt annyi önuralmam, hogy épp csak jelzésértékűen tartottam a feje tetején a kezemet. Tekergőzött jobbra-balra előttem, én pedig minden pillanatát élveztem a kényeztetésnek, aztán elég hamar rájöttem, hogy ki kell engedni a gőzt, vagy felrobbanok, ezt jeleztem is, ekkor teljes kézi vezérlésre váltott, és rám fejte az utódokat.

    Egy kis szilviás takarítás, meg kézmosás után felfeküdtem a padra, és átadtam magam a masszázsnak, közben beszélgettünk. Lábaktól indult felfelé, és többször is jelzésértékűen megmutatta, hogy az erotika folytatódni fog, majd a fenekemet, a hátamat és végül a vállamat boldogította. Nem a legerősebb a masszázsa, de pontosan tudta, merre és mit kell csináljon ahhoz, hogy nekem jólessen. Alaposan körbemasszírozott, nem lébecolta el egy részemet sem, jól be is dugult az orrom :)

    Megkérdezte, szeretnék-e megfordulni, amíg én forgolódtam, ellebbent kezet mosni, és amikor visszatért, megállt a pad mellett, majd letolta a bugyit
  • Levezetés:

    Aztán fölém magasodott a padon, és lecsapott a számra, csak azért nem mondom, hogy marcangoltuk egymást, mert természetesen nem, de az érzékelésem ez volt. Közben alaposan méretet tudtam fenni a popsiról megint, és újra csak bevillant egy pillanatra, hogy bizony, ez kőkemény. Az egyik momentumban viszont a cickó a szám elé került, és könyörtelenül lecsaptam rá, amit kedvesem egy hatalmas sóhajjal nyugtázott, és közben a popsit simogattam folyamatosan, egyre közelebb a combtőhöz, majd a már igencsak érzékelhetően nedvesedő puncihoz. Holly meglepetésemra hátranyúlt a kezével, és gyengéden irányította az ujjaimat. Tocsogott a punci már ekkor, de a csókólózást nem hagytuk abba, egy kis puncis masszírozás is volt itt azt hiszem az étlapon.
    Hamarost átköltöztünk a kanapéra, itt átvettem a dominanciát, egyik karom a nyaka alatt, szám a száján majd a cickókon, a kezem az ölében, az ujj(ak) a punciban. Itt egy nagyon látványos műsorszámot sikerült abszolválni, farkammal a kezében a szájában, mikor hogy sikerült, Holly vonaglott, sóhajtozott, nagyon nedvesedett, sikongott... amíg egyszer csak sok nem lett neki, és finoman rátette a kezemre a kezét
    Helyet cseréltünk, és újra az első fejezetben bemutatott mindent ad következett, a koreográfia ugyanaz volt, csak más sorrendben az elemek, talán még vehemensebben, mint elsőre. A végén megkérdeztem, kéred-e a cicire, természetesen igen volt a válasz. Eléálltam, és kézi és nyelvhajtánnyal sikerült rövidesen beterítenem a melleit, amit levezetésként igen kéjesen kenegettem rajta el, remélem, ezt is élvezte még a végén.

    Kis takarítás, majd zuhany, elrámolás és a többi ilyenkor szokásos zárás után sok csókkal búcsúztunk egymástól, alaposan kimerülve
  • Elszámolás:

    Valamikor odacsempésztem az általa adott ajándék mellé, külön kedves volt, hogy a végén figyelmeztetett, hogy ott ne hagyjam a csokit. Bővebb info és az egyéb helyeken is elérhető a rózsák száma, maximálisan korrekt volt.
  • Összkép:

    Az új képek nagyon étvágygerjesztőek és nyálcsorgatóak, a valóság még ennél is jobb. Bár (valószínűleg) - az első randi elmaradása miatt - egy kis extra plusz is volt a randiban a részéről, ez később teljesen természetessé vált. Igazi kis vadóc, de nagyon kedves, aranyos, értelmes lány, és mindent megtett a randi sikerességéért. Hozzá kell tennem, nagyon tépte a határaimat, nehéz volt visszafogni magam 1-2 ponton, hogy ez mennyire volt tudatos Holly részéről, ki tudhatja? :) Mindenképpen nagyon jó kis randi volt
Happy Massage