• Kitti

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Teljesen sima volt és szerencse is párosult hozzá. Hívtam és rá 1 órára kértem időpontot, ami pont jó volt. Egyeztetés mindent előre telón, iszonyat kedves volt a hangja.
  • Megközelítés:

    Ház előtt szerintem nem mindig van hely, főleg délután. Waze jó barát, így nem volt gond az odatalálással. Fizetős, de ez azt hiszem nem meglepő a környéken. DunaPlaza mögötti lakópark, simán metróval is megközelíthető kis sétával.
  • Helyszín:

    Új építésű ház egy lakóparkban. Szép környzet. A célnak tökéletesen megfelel a lakás, bár nekem kissé nagyüzem feeling. Nézni ki jön v ki megy, hallani a mozgást a telefonokat. Ha jól emlékszem négyen vannak három szobára és két fürdőszobára. Fürdő tiszta és van választék tusfürdőből, bár inkább egy márka összes illata, dezodorból csak egy. Törülközőből kettő, hogy szárazzal tudj fürdeni, ez tetszett. A tett helyszíne nem túlbonyolított: a szobában egy földre fektetett matrac, hangulatvilágítás és lágy zene. A tükör viszont jól beállított helyen.
  • Lány külseje:

    Képeknek nem minden tekintetben felel meg, de ettől függetlenül nekem nagyon tetszett. Kissé teltebbnek látom, viszont jól áll neki, arányos. Szexi, kis fekete fehérneműben fogadott, amikor megláttam a mosolyát és az összhatást már tudtam jó helyen vagyok. Az arca kifejezetten szép és kedves. A szemei szépek és nagyok, hangja kedves.
  • Erotikus masszázs:

    Fürdés végeztével kiléptem és akkor láttam,h megvárt előtte és bekísért a szobába, nagyon kedves jelenség. Leraktam a törülközőt és nem is húztam az időt, egyből hátra feküdtem. Ugyanis sajnos időm hiányában csak fél órás menüt tudtam választani. Egyből csuszka következett, közben beszélgettünk 1 keveset, de tényleg csak keveset, mert mikor bekentem a mellét olajjal még ment a dumcsi, mikor elkezdett fel-le csúszkálni a szép, nagy melleivel még mindig, de mikor befordult a tükörnek háttal...amikor éreztem a farkamon a nagy melleit és láttam a szép punciját a tükörben már elakadt a szavam, miközben incselkedett velem és rám mosolyogva indult lefelé és szájára ácsingózó férfiasságom a mellek közül az ajkai közé került...jól irányítható francia, én inkább kéz nélkül kedvelem. Játékos nyelv, tekintetet keresi és mosolyog, ütemet váltakozva csinálja. Nekem ennyi kell. Aztán nem is kellett sok, éreztem lassan végem. Nem állítottam le olyan jó volt, lüktettem és jött a vég. A szájában lett végem. Kicsit több időt hagyhatott volna a lenyugvásra, de így is nagyon jó volt, nem ugrott azonnal. Nagyon odaadó és végtelenül kedves lány.
  • Levezetés:

    Mivel a masszázs maga volt a kényeztetés a fél óra miatt, így ugyanazt tudom írni, mint előzményként megtettem. Egyből csuszka következett, közben beszélgettünk 1 keveset, de tényleg csak keveset, mert mikor bekentem a mellét olajjal még ment a dumcsi, mikor elkezdett fel-le csúszkálni a szép, nagy melleivel még mindig, de mikor befordult a tükörnek háttal...amikor éreztem a már álló farkamon a nagy melleit és láttam a szép punciját a tükörben már elakadt a szavam, miközben incselkedett velem és rám mosolyogva indult lefelé és szájára ácsingózó férfiasságom a mellek közül az ajkai közé került...jól irányítható francia, én inkább kéz nélkül kedvelem ezért így is kértem. Játékos nyelv, tekintetet keresi és mosolyog közben, ütem váltakozva. Nekem ennyi kell. Aztán nem is kellett sok, éreztem lassan végem. Nem állítottam le olyan jó volt, lüktettem és jött a vég. A szájában lett végem. Kicsit több időt hagyhatott volna a lenyugvásra, de így is nagyon jó volt, nem ugrott azonnal. Nagyon odaadó és végtelenül kedves lány.
  • Elszámolás:

    Extrákat nem kérdeztem, nekem az alap teljesen megfelelt. Jó ár-érték arány. Előre egyeztetett rózsák száma a legvégén sem változott. Váratlan v bmi inkorrekt nem volt tapasztalható. A végén az asztalra téve mentünk ki a szobából két puszi és balra el.
  • Összkép:

    Ajánlás teljes mellszélességgel. Elképsztően kedves, szép test, és arc és aranyos mosoly. Amit kínál teljesen betartja. A csuszka nagyon jó, a nfvsz még inkább. :)
Happy Massage