• Szamanta

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Szamanta( nem tévedés!-csak így fonetikusan ) hirdetésének fotóit látva hamar telefont ragadtam és hívtam a számát. 
    Kedves és barátságos fiatal hang szólalt meg a vonal végén. Érett gondolatok, összeszedett stílus és megfontolt kommunikáció jellemezte. Meglepődtem mert vidéken ritka az ilyen PR egy hirdetőnél. 
    Nem töltöttem sok időt személyes preferenciái feltérképezésével és csak annyira voltam kíváncsi hogy önmagát barátnő feelingesnek tartja-e valamint a csók-KF-NF triumvirátusa elérhető-e nála amire a válasza "nem-igen-extra" volt. A kölcsönös franciát pedig saját bevallása szerint nem csupán elviseli, hanem kedveli is. Másnapi időpontot egyeztettünk, és felajánlottam, hogy a randi napján délelőtt még megerősítem az időpontot SMS-ben és ez rendben meg is történt. Meglepetésemre erre kedvesen reagált is és várt szeretettel, valamint itt adta meg a pontos címet is a korábban csak utcaneves tájékoztatást kiegészítve . 
  • Megközelítés:

    A Rohonci út egyik tömbháza volt az úticél a GPS számára(nem a már korábban jól ismert "szentély") de volt egy kis zűrzavar az odatalálásban mert tévesen a rá merőleges utcát adta meg változatlan házszám mellett. 
    Mivel a  házak ezen út mentén az úttól jóval beljebb helyezkednek el és előttük nincs parkoló, ezért nem egyszerű autónkat elhelyezni a mézes órák idejére. 
    A közeli "Órásház" melletti négybetűs élelmiszerbolt parkolójában nagy nehezen akadt egy hely ahol autómat hagyhattam. 
  • Helyszín:

    Szamanta lakása a régebbi építésű panelház magasabb régióiban helyezkedik el. Lift van, klíma nincs. Fekvése dél-délnyugati, ami garantálta azt,hogy parázs élmény esetleges hiánya esetén is garantáltan leizzadunk a bent is kb. 30 fokban ! Mivel időtartamot előre nem fixáltunk a foglalásom során, a ház előtti hívásomkor vendéglátóm megjegyezte, hogy félórát vállalna amennyiben az nem gond nekem. 
    Fent a szobában már rájöttem ennek okára amint a dögletes meleg mellbecsapott és ezért nem is problémáztam. Embert próbáló volt a délutáni meleg kedden.  
    Kifejezetten jól bírom a hőséget, és nem is vagyok izzadós de ez nekem is erős volt, így nem is maradt kérdés, hogy kiegyezünk a fél órában. 
    Szami egy másik lánnyal osztozik az ingatlanon amire a fürdésem után a folyosón érzett dohányfüst által jöttem rá de (sajnos) nem láttam a kolleginát. 
    A kicsiny fürdőben függöny és paraván nélküli kis kád található és tisztaságban fogadott. 
    A lányok személyes piperecikkei mellett szájvíz és 2 tusfürdő volt a kínálat. A lényeg, hogy volt.
    A törcsi tisztának tűnt de nem volt jó illata.
    A szobában összetolt-osztott ágy van. Ez akkor tűnt fel amikor a térdem becsúszott közéjük ezért a "törésvonal" tabu. Viccet félretéve, jól helyezkedve nincs probléma vele. 
    A csokrot egy doboz édesség kíséretében helyeztem a szoba fémlábas üveglap tetejű dohányzóasztalára. 
  • Lány külseje:

    Szamanta csupán néhány képpel hirdet és az azokon látottak fedik a valóságot a haja kivételével, de ennek okát lejjebb még megvilágosítom . 
    21 évesnek hirdeti magát és ez még akár kevesebb is lehetne a diáklányos kinézetét látva.
    A fotókon hosszú és hullámos hajjal látható, amit a randi során csattal összefogva viselt így az arckaraktere fokozottabban érvényesült. 
    Kerek formájú, szimmetrikus szép pofikája a diákkorból éppen csak kilépett ábrázattal csábít. Nagy, barna, ártatlan "bocika" szemei és tekintete (ezt abszolút pozitív értelemben mondom!!!) vonzó arculatot kölcsönöznek neki. Az egyetlen művi dolog arcán a hatalmas sísánc-forma műszempillái melyek irreális hosszukkal kissé babássá is teszik azt. A túlszedett -sirályszárny formájú szemöldökei ezzel még összhangban voltak.
    Sudár alkatával egyedül a viszonylag vastag lábszára és bokái nincsenek teljes harmóniában. Ettől eltekintve nagyon jó az alakja! Szerintem semmit nem sportol és izmai meglehetősen puha tónusúak, de fiatal kora miatt még nagyon egyben van így a petyhüdtség még nem fenyegeti. 
    A mellei gyönyörű kisebb méretű remekek középnagy és világos bimbókkal  amik hetykén emelkednek előrefelé a gravitációval dacolva. Semmi megereszkedés kérem! A csajszika egy zsenge fiatal hölgy! A popsija nem túl nagy de formás és kerek. A puncija csaknem teljesen zárt nagyajkakkal és gyönyörű világosrózsaszín kisajkakkal pompázik amik alig emelkednek túl a nagyajkak görbületén,viszont a csikló ragyogóan tapintható volt. Háromnapos sötét színű punciborostája nem zavart. Én sem mentem frissen borotválva és jól elkerültük egymás karcoló testfelületeit. Máshol a bőre finom és puha tapintású. Szoláriumot és napfényt sem sokat látott. A bal melle fölött egyetlen betűs tetoválás található. Talán a nevének kezdőbetűje lehet. Maradjon az ő titka-nem érdeklődtem felőle. 
    A látott összkép kifejezetten biztató volt számomra. 
    Rövid időutazás az érettségi évébe ahol egy magam korú fiatal csajszival tölthetek egy (várhatóan) kellemes félórát. :)
  • Action:

    A ház elé érve hívtam a számát és aggódva hallottam a "hívott szám pillanatnyilag nem elérhető" telefonüzenetet . Kissé kilengett a vészjelzőm.
    "Az nem lehet,hogy egy ilyen megbízhatónak tűnő és kitűnően kommunikáló lány átver!" -bíztam benne . 
    Néhány másodperc múlva egy privát hívás érkezett és Szamanta máris megadta a kaputelefon hívószámát, de csak emeletet mondott, így a lifttel megérkezve mindketten füleltünk. Ő a liftajtóra, én pedig az egyik nyíló ajtóra 3 közül. 
    Bebocsátást nyerve az első blikk kifejezetten biztató volt számomra. Kedves félmosollyal fogadott és a szobába tessékelt. 
    A félórás időtartam részemről elfogadását követően elviharzottam fürdeni és addig a csokor és az édesség is kivándorolt a szobából. 
    Amikor visszatértem a szobába, Szamanta az ágy szélén meztelenül ülve egyik lábát a másikon átvetve várt rám. 
    Egyetlen kérdésem maradt csak a részéről nyújtott franciás kényeztetésre vonatkozólag amire válasza az volt, hogy azt nem igazán kedveli. Velem csak nyert, mert a farkam egyetlen percet sem töltött a randi során ajkai között, mivel nem vagyok igazi franciska-fan és az aktus bőven kielégített. 

    Fejét párnájára hátravetve helyezte magát kényelembe a nyaláshoz. 
    Érdeklődő nagy szemei kíváncsian követték a lába között zajló eseményeket ahogy engem nézett, miközben nyalni kezdtem. Ezt látva lelkesedésem még a nullponton honolt és ezt a genitális iránytűm még vérmentesen viselte. Ujjaimmal lágyan simítottam végig combtövét az oldalán keresztül a melleiig miközben érzéki finomsággal kényeztettem nyelvem hegyével a kissé duzzadt csiklóját. 
    Hamarosan éreztem amint a terpeszét szélesebbre tárva és kissé fészkelődve asszisztált. Feltekintettem arcára. A bájos tekintetű lány már lecsukott pillái mögött révedve élvezte az előjáték egyre izgalmasabb részét. Jó jel! Farkam erre azonnal életre kelt de persze ebből Szamanta mit sem sejthetett. 
    Kitartó nyelvjátékom hatására, két puha tenyerével fejemet megfogva kért: "Picikét lejjebb!" 
    Finoman nyomta fejemet az egyre nedvesedő puncijára és csupán Szamanta halk lihegése volt az egyetlen amit hallottam a csendes szobában mert se TV,se zene nem szólt a háttérben. 
    "Ujjazz is nyugodtan!" -szólt hozzám halkan így az addig csak a bőrének receptorait izgató ujjam simogatása átváltott egy kis nedves barlangtúrába. 
    Kezdetben csak lágy félköröket írtam hüvelybemenetére és a kitűnő síkosítás hatására könnyedén siklott ujjam a nedves résbe. Ekkor már csípője ritmikus táncot járt élvezve az orálmanuál kettős törődést. Tenyere még erősebben préselte fejemet a puncijához és egyszer csak megálljt "parancsolt" : "Lassssaaaaaan! "
    Ajkaira elégedett mosolyt írt a felszabaduló endorfin-löket, és immár érzékenyen rezzent össze amint nedves ujjbegyemmel leheletfinoman csiklóját érintettem. Kis pihenést követően gumit nyújtott, mert csúszós ujjbegyeivel nem volt képes a csomagolást felbontani így én oldottam meg pillanatok alatt és valahogy nem is volt igényem a farkam még a szájában kényeztetni hagyni. Nem sokat vártunk és jött a javaslata : "Ha lassan először lassan csinálod, akkor bedughatod óvatosan!" és én ennek megfelelően szálltam alá rendkívül lassan az izgalomtól keménnyé meredt farkammal csúszós hüvelyébe. 
    Egy kicsit feltérdelve mozogtam aztán hamarosan fölé helyezkedve folytattam a dugást de egyelőre lassú tempóban. 
    Jobb kezét kezdetben a kisajkai mellett tartva a gumit csekkolta amiért nem szóltam, bár zavart annak jelenléte. Aztán miután észlelte, hogy esetemben a gumi lecsúszásának vajmi kevés az esélye, elvette onnan. :) 
    Kissé gyorsítottam a tempón és meglepetésre újra Szamanta izgatóan halk lihegése volt ami a szobát betöltötte. Nyakát és a vállait csókoltam  és ő eközben mélyen a vállgödrömbe bújva lehelte forró leheletét. Mindkettőnknek nagyon melege volt de a vágy tüze ezt csak tovább fokozta. Kutyusba fordultunk, így a karcsú derekát csodálva és csípőjébe kapaszkodva keféltem tovább fiatal partnernőmet. Tekintetem oldalt végigfutott a combján át a lábain keresztül egészen a lábfejéig. Egy ideig még élveztem a látványt és a finom érzést . "Ez a kedvenc pózom! "-árulta el. 
    "Jahhhh! Tudom, mert közben nem látod a fejemet!" -válaszoltam
    "Dehoooogy!" -mondta nevetve. 
    "Nem kínozlak tovább! " -szóltam és a gumit lekapva fölé helyezkedtem miközben ő a hátára fordult és velem szemben fekve kínálta fel csábos testét a magvetésre. 
    Fölé tornyosulva vertem a brét és nem is kellett sokat várni, hogy izgató játékunk beteljesülése elkövetkezzen. Eközben folyamatosan engem nézett míg élveztem. Megfeszülő testem látványára volt kíváncsi míg én a gyönyörben úszom. 
    Nedves törlőkkel gondosan letörölgettem és újra fürödni távoztam. Ennyi fért a fél órába.
    Veni-vidi-vici!-mondtam volna ha az ókorban élek. 
    A fél órát kissé túllépve távoztam 2 puszi kíséretében Szamantától. Búcsúztató mosolya még elkísért egy ideig és örömmel gondoltam az elmúlt idő eseményeire. 
  • Elszámolás:

    A vidéki átlag méretű csokromat a dohányzóasztalra helyeztem érkeztem után kérés nélkül és az az édességgel együtt eltűnt a szobából amíg zuhanyoztam. Extrát nem vettem igénybe.
    Röviden: megérte. Talán lejön a besziből. Remélem. 
  • Összkép:

    Szamanta kedves és fiatal lány nagyon csinos megjelenéssel és külföldi munkatapasztalattal . 
    A csók hiánya nem bírt számomra blokkoló hatással, bár "el tudtam volna viselni". 
    Az adatlapja szerint is barátnő -feelinges és ezt a fenti "hiányosság" ellenére aláírom. 
    TP semmilyen formában nem volt tapasztalható. Simulékony és odaadó természete nem okozhat gondot esetleg gátlásosabb kollégák számára sem.
    Kooperatív és jól irányítható amennyiben ez az igényünk de gondolom át is veszi a gyeplőt ha szeretnénk. 
    A meleg ellenére jól bírta az aktust, miközben annyit megjegyzett, hogy ebben a hőségben legjobb lenne neki csak reggel és este fogadni látogatóit. 
    Az első percekben tapasztalt kissé gátlásos viselkedését hamar levetkőzve, és a nyalás által meglehetősen hamar átlendülve ezen, egy kellemes légyott volt a miénk azon a kánikulai napon. 
    A szokásomhoz mérten szűkített programelemekkel folytatott előjáték és aktus bőven jóra hozta a randit és nem volt hiányérzetem semmilyen tekintetben.
    Csinos megjelenése és vendégközpontú magatartása jó választássá teszi a fiatal lányokat kedvelő kollégák számára Szamanta számának tárcsázását. 


     
Happy Massage