• Nina

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Nina-t telefonon próbáltam elérni, nem mondom, hogy elsőre sikerült, de nem kellett a végtelenségig próbálkozni. Megkérdeztem az alapinformációkat és a megkérdezett időpont neki is szabad volt így egy fél óra múlva már a megadott helyszínen ismét telefonáltam a pontosabb infókért.
  • Megközelítés:

    A megadott cím megközelítése nagyon egyszerű mind BKV-val mind járgánnyal, bár ebben az esetben a parkolás fizetős és nem feltétlenül egyszerű helyet találni, de megoldható, sőt egy közelben lévő bevásárlóközpont parkolóját ha vki igénybe veszi akkor csak kb. 8-10 perc sétát kell tennie. Metróállomás is közel és még a metró is jár nincs felújítás alatt. :-)
  • Helyszín:

    Betértem után, gondoltam megszabadulok cipőimtől de megnyugtattak, hogy ráérek odébb is levenni, így tettem. A tetthelyre a fürdőn át vezetett az út. A szoba a sötétítve várta a eseményeket egy pillanatra szinte nem is láttam semmit mivel a szemem nem bírta a gyors változást. A legfontosabb dolgok voltak elérhetőek szék a ruháknak ágy és egyéb apróságok a higiénia érdekében. Érzésem szerint nem egyedül volt , de a diszkréció megoldott. A fürdő tiszta de a tusfürdő választék szegényes, szájhigiéniához szájöblítő, egyszer használatos pohár rendelkezésre áll. A törölköző friss, tiszta.
  • Lány külseje:

    A másik oldalon hirdető leány fényképei tökéletesen megfelelnek a valóságnak és bár arca ki van takarva, nem kell aggódni csodás leány nyitott ajtót. Fényképei nem amatőrök, hűen tükrözik a valóságot.
    Bőre finom, mellei csábítóak és szilikon mentesek. Ajkai csókra hívogatóak... És a popsija maga a tökély.
  • Action:

    Miután a a szobában néhány apróságot tisztáztunk átadtam a "rózsaszálakat" és a fürdő felé vettem utam. Ezen a ponton próbáltam kellően alaposan de gyorsan túl lenni, mégiscsak a látogatásom célja más.
    Miután ismét a szobába találtam magamat, Nina az ágyon ült szexi fehérneműben. Nem kellett nógatni miután odaültem mellé rögtön rám fordult és egymás ajkait vizsgálgattuk alaposabban. Jó érzéssel töltött el a bevezető csókcsata, kezeimnek nem tudtam parancsolni így elindult felfedező útra, majd Nina francia tudását demonstrálta mely hatására felálló élményben részesültem. Gondoltam viszonozom kedvességét és egy fordulat után kelyheit nyaldostam. Nem állítom, hogy eljuttattam a csúcsig, de bizonyára nem volt kellemetlen, mivel némi visszajelzés erre utalt, de szerintem a csúcs nem jött el. Talán máskor...
    Ezek után védöltözetbe bujtattak majd szűk kis barlangba küldtem kirándulni a lenti főnököt. Mivel csak fél órát voltam másra már nem maradt idő, így a távozás előtt is egy fürdés, majd búcsúzkodás.
  • Elszámolás:

    Nincs szerencsére túlbonyolítva az elszámolás minden ami szerepel az adatlapon benne van, nincsenek extra költségek. A rózsaszálak az frissebb számokhoz közeliek. Ár érték szerintem megfelelő.
  • Összkép:

    Már rég megjelöltem Nina adatlapját és örülök, hogy sikerült találkoznom vele. Nagyon jó érzéssel távoztam. Megjegyezve, bár nem vagyok a visszatérő vendég típus ez esetben szerintem kivételt teszek és hosszabb randira is benevezek...
Happy Massage