• Hollyh

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Nem először találkoztunk, telefonon értem el, majd üzenetet váltottunk itt az üzenőfal segítségével. A rendkívül korai időpont elfogadásáért még egyszer külön köszönet ezúton is. Mivel több nappal előtte beszéltünk a randiról, így előtte való nap telefonon véglegesítettük a találkát. Őt itt a beszamolok.hu-n ismertem meg és örömmel láttam hogy egy pici szünet után újra megjelent a hirdető lányok között.
  • Megközelítés:

    A helyszín közelében a parkolás nem egyszerű és a parkolást fizetni se felejtsen el aki autóval érkezik. A legközelebbi troli megálló 1 perc sétára van, de nincs messze a metró sem. A cím egyértelmű, mint a lakásba feljutás is. Én most egy perccel érkeztem "korábban" a megbeszélt időpontnál, első csengetésre felvette a hívásomat, majd azonnal mondta a bejutási információkat. A lift halk zúgása repített egyre közelebb a csodához.
  • Helyszín:

    A liftből kilépve nyílt az ajtó, amit Ő nyitott ki. Magas sarkú fekete cipőben, egy rendkívül izgató fekete felsőben és tangában várt már rám, az ajka szájfénytől csillogott. A lakásban egyedül voltunk, köszönés után irány a szoba, vetkőzés fürdés, a szokásos protokoll... Minden ragyogó tiszta volt, a fürdőszobában két törölköző is kikészítve, tusfürdők sokasága és természetesen az elmaradhatatlan szájvíz is kikészítve. A szobában egy új, nagyon profi masszázságy a tükrös fal előtt, a másik oldalon nappali ülőgarnitúra várja a vendéget.
  • Lány külseje:

    Mint említettem már nem először érkeztem hozzá, fantasztikus teste most is elvarázsolt. A valóságot a fotók talán nem is adják vissza. Tudom ez szubjektív vélemény, de számomra Ő, a teste maga a tökély. A már említett szerelésben várt rám a masszázságy szélén ülve a fürdés után az általam kért üdítőt kaptam.
  • Erotikus masszázs:

    A poharat még szinte le sem tudtam tenni, máris egy alapos csókcsatával és testeink szoros összefonódásával üdvözöltük egymást, mint régi ismerősök. A csókokkal egy időben lekerült a felsője, amelyet nem láttam többet a randink alatt. Minden ment a maga útján, a felső a földre én hason az ágyra kerültem.
    A masszázst tanulta, feltérképezve a testemet egy lábtól felfelé induló masszázs vette kezdetét. Megegyeztünk az illatmentes krém használatában. Kérésemre a talpamra most nem fordított időt, a bokámtól indulva a vádlimon dolgozott, majd feljebb és feljebb masszírozott felfelé. A hátamon egyből kiszúrta a mindennapi feszültség jeleit, majd a nyakamig, felkaromig élvezhettem érintését. Ezt az ágy mellett állva tette, a már említett tükörben végig figyelemmel kísértem mozdulatait és mit mondjak: kezdett az ágy útban lenni "odalent". A vállamat, karomat már a fejemnél állva masszírozta és így én is kalandozni indultam a szabad kezeimmel a csodás popsiján, combjain.
    Nagyon jól esett, pihentető volt, a halk zene mellett el tudtam volna aludni, még szerencse hogy velem egykorú barátom egyre szűkebbnek érzett helye ezt nem engedte.
    Amikor megfordultam már egyértelmű volt hogy a masszázs a legodaadóbb igyekezete ellenére sem érte el alapvető célját, miszerint pihentet, ellazít, stb...
  • Levezetés:

    Felültem az ágy szélére és folytattuk a nyelvek csatáját - itt ért földet a tangabugyija is - majd csókjaimmal bejártam csodás testét. Ő közben lassan, ajkaival kalandozva testemen leguggolt elém, és odaadó francia leckével kombinált csodálatos kézimunka variáció vette kezdetét, amiből nem maradt ki semelyik lábam közti terület sem. Ezután a mellemet hátra tolva - de a ténykedését nem megszakítva - finoman éreztette velem hogy szívesen venné ha végigfeküdnék az ágyon, elérhetővé téve kezemnek fantasztikus puncijának minden porcikáját. Így repült tovább az idő, mint én a csúcs felé. Jeleztem hogy közel a vég - a szája tabu, ezt ne felejtse aki meglátogatja - és kézimunkára váltva egy hatalmasat élveztem...
    Miután lecsillapodott a testem szépen megtörölt volna, de én látva az "eredményt" egy gyors mosakodás mellett döntöttem.
    Kihasználva a maradék kevés időt ismét leteszteltük a masszázságy teherbírását és odabújt hozzám, beszélgettünk sok mindenről (ez a rész nem publikus) és én közben csak simogattam-simogattam. Ezt tette velem Ő is, nagyon kellemes élmény volt, a klasszikus masszázs helyett így telt el a hátralévő kevés időnk. A simogatásától, a lábamon átvetett lábától, a csodás puncijának érintésétől feléledt újra a remény, de az idő már nem engedte a beteljesülést.
    A végén egy gyors fürdőt vettem, amikor is kérésemre segített a hátamat beszappanozni.
    A végére maradtak a szomorú mozzanatok: gyors öltözködés, elköszönés, búcsú puszi és máris a lift hívógombját nyomtam meg az ujjammal.
  • Elszámolás:

    Extrákat nem vettem igénybe, így a nyilvános rózsaszálak kerültek a borítékba. Azt érkezésemkor letettem a szobai asztalra, és ott volt érintetlenül távozásomkor is. Minden vállalását korrekt módon betartja, én is vigyáztam hogy az általa megadott határokat ne feszegessem.
  • Összkép:

    Csak felsőfokon tudom jellemezni azt amit kaptam Tőle, ezúttal is elbűvölt a találkozónk során. Egész nap az orromban éreztem kölnijének csodás illatát, bele borzongva idéztem fel a teste érintését és az általam végigcsókolt minden porcikáját. Hamarosan ismét hívom egy újabb időpont miatt...
Happy Massage