• ANNA

  • Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Már régebben kinéztem magamnak Annát, de amikor régebben felhívtam, akkor nem volt jó az időpont, elfoglalt volt (akkor egyébként kolléganőjével beszéltem). Mivel ismét kedvem támadt egy kis masszázshoz, ezért megnéztem, hogy melyik lányok elérhetőek, és Anna épp elérhető volt. Felvette (mint utólag kiderűlt, ez annak volt köszönhető, hogy új, bővített időpontban fogad vendégeket, ami akkor még nem szerepelt itt az oldalon, így nekem épp szerencsém volt), így gyorsan le is fixáltuk a randi paramétereit pár órával későbbre.
  • Megközelítés:

    BKV-val jutottam oda - avval sokkal egyszerűbb, de gondolom a parkolás sem lehetetlen, viszont akkor ajánlott korábban érkezni. Amugy egyértelmű a cím, könnyen megtalálható.
  • Helyszín:

    Régi tégla épületről van szó, de a lakás nagyon király, szépen felújított. Mint később megtudtam, néha újítanak rajta kisebb nagyobb dolgokat a lányok, így folyamatosan a saját képükre formálva. A masszázsszoba (egyébként több ilyen szoba található a lakásban, talán 3, de csak tipp) nagyon szuper, hangulatos. Tükör is akad a mozizásoz - szóval minden adott a kiváló pihenéshez. Egyébként a fürdő is nagyon modern, az egész lakás rendben van. Diszkréció is okkés.
  • Lány külseje:

    Már nem emlékszem pontosan, hogy miben fogadott, de talán fehérnemű, és köntös volt rajta, de ezek egyébként is gyorsan lekerültek. A megadott kor szerintem abszolút stimmel. Külsőből ami legjobban megfogott az a nagy szilikon cickók, később mesélte, hogy a cicik szilikon előtt sem voltak kicsik :) Punci is nagyon szép, borotvált, nedvesedő. Vannak tetkói is, de ezek nem zavaróak, és a diszkréció miatt retusáltak. Amugy egészében véve jó nő, szép arca van. Van az egész lényében egy nagyon erős erotikus - pornós kisugárzás.
  • Erotikus masszázs:

    Mivel másfél órára mentem, így kétszeri kényeztetésben volt részem. Tehát a masszázs rész a két kényeztetés között volt, illetve az elején is volt egy kis ellazulós - ismerkedős - felvezetős masszázs.
    Mielőtt fürdőbe mentem megkérdezte, hogy közben kávét, üdítőt, mit kérek. Tehát miután visszatértem a fürdőből, megkínált a fürdőzés alatt odakészített kávéval, és sütivel is, de ezeket majd később fogyasztottam el, hiszem már nagyon kanos voltam (tudom ez a rész nem a masszázshoz tartozik szigorúan véve, de fontos jele az odafigyelésnek, és a kedvességnek).
    Ezután a hasamra feküdtem, és kezdetét vette a masszázs, természetesen a lábamnál kezdte, közben beszélgettünk. Gyorsan feljött a téma, hogy a másfél órában kétszeri kényeztetés, vagy egy elnyújtott kényeztetésre is van lehetőség, ekkor jeleztem, hogy én a dupla élvezetek híve vagyok. Egy kicsit még masszírozgatott, pár percig, de már nem bírtam tovább, és megfordultam, közelebb húzódtam hozzá, elkezdtem ciciket simogatni, nyakát puszilgatni. Ekkor Ő is adott puszikat, majd elég hamar rátalált a már keményedő farkamra... (1. kényeztetés).
    Masszázsnál visszatért a lábamra, ahol a kényeztetés előtt járt, és szépen haladt felfele. Ezt annyira nem is részletezném, elég az, hogy nagyon tud masszírozni, szakszerű - kemény masszázst kaptam. Kérdezte is, hogy jó e így, esetleg finomabban masszírozzon, de mondtam neki, hogy nekem tökéletes ez így. Ekkor melleivel is csuszkált rajtam, és volt, hogy az arcomba tette őket, vagy a farkamat vette közéjük. Közben persze beszélgettünk sokmindenről, de ezeket diszkréció miatt nem írom le, meséltünk egymásról a másiknak, szóval egy kedves - jófej nőt ismertem meg.
    Masszázs vége felé visszafelé kezdett haladni, visszatért a popómhoz, és kezdődött a kényeztetés...
  • Levezetés:

    Tehát miután rátalált hímtagomra, elég hamar a nyelvével kezdte a kényeztetést, szépen nyalogatta a hegyét, majd az egészet, golyókat is, szépen benyálazta az egész felületet. És jó mélyre eltüntette. Miközben Ő hosszan és változatos formában franciázott, én leellenőrizem főként szilikon cickóit, de a popsira is szenteltem figyelmet, valamint néha segítettem fejére tett kezemmel megadni az ütemet a kényeztetéshez. Így ment ez, nagyon szép látvány volt, a tatami melletti tükör növelte a látásviszonyokat, de semmi sem tarthat örökké, mivel eldurrantam a szájában. Szépen a szájában tartott, amíg le nem nyugodtam :) Ezután az utódok szilviába távoztak. Adott nekem is papírt, hogy megtörölgessem magam, habár nem igen volt mit törölgetni, mert az anyag nagyrésze szájacskájában landolt. Ezután, vagyis mután utódokat szilviába távolította, csak ennyit mondott: "Ez egy ismerkedésnek jó volt!" :D Ezen nevettem, de amugy szerintem is egy tökéletes kezdete volt az ismerkedésnek. Majd következett a masszázs rész....
    Második kényeztetés úgy indult, hogy elsőként anuszom nyalogatta, közben kézzel benyulogatott farkamhoz is, golyókat is nyalogatta. Ez pár percig így is ment, de utána már annyira megkeményedtem, hogy muszáj volt fordulni. Itt hasonlóan az első kényeztetéshez a szájmunkával odatette magát, de mellbedobás is volt. Közben simogattam a puncust, ami szépen nedvesedett, de figyelmeztetett, hogy ujjazás az nincs. Nem zavart, mert helyette a mellekkel, és a testének kezemmel való felfedezésével foglaltam el magam. Természetesen Anna közeben változatos tempóban, de folyamatosan, és az egész farkamra, és golyókra kiterjedő nyelves kényeztetést mutatott be ismét. Itt már természetesen tovább kellett munkálkodnia, nagy örömömre. Nagyon jó volt nézni, ahogy egy ilyen jó nő ott bologat előttem. Befejezés ismét a szájában ment végig. Majd törölgetés, és kaptam új törölközőt. Megkérdezte, hogy elkisérjen e, megmosni a hátam. Természetesen egy ilyen ajánlatnak nemlehet nemet mondani, vagyis lehet, de én nem tettem :) Miközben fürdőben segített a tisztálkodásban az erotikus kisugárzása miatt ismét megkeményedtem. Mondtam is neki hogy ez az Ő hibája, ezen mosolygott. De termszetesen az időm már a végefelé közeledett, és nem akartam udvariatlan lenni, de egy harmadik kényeztetést is elbírtam volna még ;)
    Ezután öltözés, puszik, és már léptem is.
  • Elszámolás:

    A telefonban megbeszéltek szerint. Új átlag a másfél óráért. Nem kérte, de előre adtam, kitettem a polcra, végig ottmaradt.
  • Összkép:

    Anna egy nagyon kedves, jófej, erotikus kisugárzású nő. Jó, hogy meglátogattam, jó élmény volt. Szóval nagyon ajánlott kategória. Odateszi magát kényeztetésben, masszázsban és beszélgetésben - ismerkedésben is. Viszont én nem hiszem, hogy ismét meglátogatom, egyrészt mert még vannak más leányzók a listámon, másrészt mert nem éreztem nagy összhangot kettőnk között (bár ez lehet kialakulna pár alakalom alatt), de mindenképp örülök, hogy meglátogattam, nekem megérte.
Happy Massage