• Shila

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Shilával tavaly év végén az oldalnak köszönhetően egyszer már találkoztam, és azóta is több alkalommal felmerült, hogy meglátogatom. Mivel így lényegében folyamatosan kontaktusban voltunk, most elég volt sms-ben tisztázni az időpontot. Hogy mit vállal, az látható a hirdetésében, hogy mennyiért, arra pedig emlékeztem a múlt évről (nem változott).
  • Megközelítés:

    A lakás a térkép által mutatott helyen található, a Kondorosi úton. BKV-val (villamos) mentem, könnyen megközelíthető, bejárat a gyógyszertár mellett.
    A parkolási lehetőségeket nem ismerem.
  • Helyszín:

    Többek által ismert, jó állapotú ház, tiszta, világos folyosó (ahol nem találkoztam senkivel), barátságos, hangulatos lakás. A lakásba belépve egy közös előtér/nappaliban találja magát az ember, amit egy hálószoba egészít ki.
    A rendezett, tiszta fürdőszobában kád és zuhany található, sokféle tusfürdővel és emlékeim szerint kétfajta Listerinnel.
  • Lány külseje:

    Shila abba a korosztályba tartozik (40 felé lépeget), amit én nagyon szeretek. Szerintem nagyon jól néz ki. Jó alakja van, finom, sima a bőre, formásak a mellei, kedves az arca.
    Fontos tulajdonsága, hogy rövid idő alatt barátságos, oldott légkört tud teremteni, és hogy szeret csókolózni.
    Bikiniben és fekete harisnyában fogadott, ez utóbbi végig rajra maradt.
    Már a múltkor elmondta, hogy a hét első felében egy másik munkát végez, most pedig megemlítette, hogy hasonlítok az ottani főnökére (de azért nagyon szépen bánt velem :)).
  • Erotikus masszázs:

    Mivel nem ez volt a látogatásom fő célja, és talán Shila is inkább az erotikus részt preferálja, a találkozó második felében került sor a masszázsra. A választásom szerint hason fekve, olajjal dolgozva kaptam. Kellemes, közepes erősségű volt - többre, az előtte átélt kimerítő foglalkozás után most nem volt igényem. A masszázs technikája a svéd masszázson alapuló, néhány egyéni fogással kiegészített módszer volt. Kicsit megzavart bennünket, hogy a jobb vádlim a masszázs ellenére többször is begörcsölt, de ez előfordul máskor is, ha hasonfekve valamivel alátámasztják az ember lábát.
  • Levezetés:

    Önző módon a látogatásom célja most nem a kölcsönösség volt, elsősorban prosztatamasszázs miatt mentem.
    Belépés/fürdés után egy székre ülve Shilát az ölembe kaptam és úgy szeretgettük egymást. Következő fázisként leültem a nappaliban található heverőre, Shila elém térdelt és finoman franciázott - farkamat gyakran tövig bekapva, közben a zacskómat és a gátat simogatva.
    Az igazi akcióra a hálószoba franciaágyán került sor. Némi ölelkezés után a hátamra feküdtem, és Shila - kesztyűs kézzel bánva velem - két részletben isteni prosztatamasszázsban részesített, miközben kézzel és szájjal dolgozott a farkamon. Nem volt könnyű dolga, elég sokáig tatott, de végül eredényesek voltunk. Köszönöm!
  • Elszámolás:

    Emlékeztem a tavalyi költségekre, ezért nem is kérdeztem rá. Utólag rendeztük, és ahogy már említettem, decemberhez képest nem változott. Mindenképpen megérte!
  • Összkép:

    .
Happy Massage