• GABI

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Már korábban bejelöltem Gabit és figyeltem, hogy mikor van szabadságon és vártam az alkalmat, hogy lecsaphassak rá. Először üzenetben egyeztettünk időpontot, majd ezt VTR-en megerősítettem, majdnem egy héttel a tervezett randik előtt. Legalább hagytam időt rá, hogy felkészüljek. Személyes üzenetben megkaptam a legfontosabb infókat, nagyon kedves volt az üzenetváltásunk is.
  • Megközelítés:

    II. ker Mechwart liget közvetlen környezetében található a századforduló környékén épült ház (az eggyel korábbi századforduló). Érdekessége, hogy a közvetlen mellette lévő házban van az ügyvédem, emiatt odajárok 1-2 havonta.. ha tudtam volna! Már nem is kell alibit keresnem a következő látogatásaimra. Innentől kezdve egyből két helyre fogok kérelmet írni és időpontot összehangolni.
    A parkolás általában nem egyszerű, ezért korábban érdemes érkezni emiatt 15-20 perccel, mert belefuthat az ember olyan helyzetbe, hogy két kör után is csak valahol távolabb sikerül lerakni az autóját.
    A BKV fanoknak könnyű dolguk van a körúton közlekedő villamos és akár a Széll Kálmán téri metró közelsége miatt is.
  • Helyszín:

    A házhoz korábban megkaptam a kapucsengő kódját, de természetesen telefonon bejelentkeztem, hogy megtudjam merre találom az ajtót. 1-2 lépcsőforduló és izgatottan vártam az ajtó nyitását.
    A lakás a 100 évvel korábbi divatnak megfelelően nagy belmagasságú, és nagy méretű helyiségekből áll. A lakásbelsőt teljesen felújították, így nagyon szép és hangulatos lett. A hatalmas előszoba, a hatalmas közlekedő és az óriási fürdő is polgári eleganciát kölcsönöz, ami jól kiegészíti a Gabiról alkotott képemet is. A lakás nagyon nagy, ne is láttam át teljesen, hogy meddig tart, de biztosan van még jó néhány szoba. Ennek ellenére szinte biztosan csak a miénk volt az egész lakás, mert sehol egy idegen cipő, se kabát és a fürdőhöz sem kellett kikémlelni.
    A lakás rendezett, igényes és makulátlanul tiszta volt, a fürdőben száraz kilépő fogadott az épített zuhanyfülke előtt. A nagy masszázs szobában egy tatami volt a fal mellett, amit fali tükrök egészítettek ki. A szobában volt kis asztal szék, és egyéb bútor is, tetszett, hogy mindenre volt elég hely.
  • Lány külseje:

    Az előszobába lépve megpillantottam Gabi gyönyörűségét. Korábbi beszikben olvastam szépségéről, de erre nem voltam felkészülve. Gyönyörű sudár alakja van, elegáns testtartással és járással. Tökéletesen formás, sportos, izmos de mégis tökéletesen formázott gömbölyű alakjában lehetetlen hibát találni. Az arcát csak a tündérekhez tudnám hasonlítani. Nagyon harmonizál a megjelenése, a tekintete a belső kisugárzásához, ahhoz az intellektushoz, amit nem lehet tanulni, erre születni kell. Tekintete őszinte, nyílt, a szemei szép vágásúak. Az összhang megteremtődésében új egyéni rekordot állítottam be: az új csúcs 0,6 mp. Gabi sportélete miatt biztosan értékelte, hogy egyéni csúccsal indítottam a partyt.
    A megjelenése olyan feltűnően csinos, hogy szerintem a Füred-i Anna-bálon simán lehetne a Bál Szépe. Az minden kétség felett áll, hogy egy felülmúlhatatlanul tündéri bombanő. Bőre hibátlan, finom, tetoválásoktól mentes. Azonnal észrevettem, hogy sokat készült a randinkra. Testének minden pontja elegánsan illatozott, rendkívül szolid parfümöt használ. Finom édes a keskeny csókra termett szája, csókjai édesek, mint a méz. Műszempillája a csábításának kelléke. Haja ápolt frissen mosott volt, szőke hullámos fürtjeit kibontva hordta a fogadásomkor. Testén fekete kétrészes alsónemű volt, vállát fekete kendő borította, lábain combközépig érő fekete harisnya.
    Én nem tudok elképzelni szebb lányt, mint Gabi.

    Az ájulatomból felocsúdva még egy különös dolgot emelnék ki... a hangját. A belső nyugalmából fakadóan olyan kellemesen lágy hangja, hangszíne és hanghordozása van, ami önmagában egy meditációs zene. A beszédritmusa annyira nyugtató és barátságos hangulatot teremtő, amihez foghatót még nem tapasztaltam. A III. világháború kitörésének bejelentését én biztosan ezen a hangon szeretném meghallani.
  • Erotikus masszázs:

    A szobába Gabi vezetett be. Csodálatos fenekét követtem, de hátulról csak kapkodtam a tekintetemet a formás válla, incselkedően szép nyaka, lépésenként libbenő hullámos hajfürtjeinek látványa között. Nagyon tetszett a harisnyája is, ami nagyon szexivé tette a dámákhoz illő járását. Minden részletének leírásához a magabiztos és tökéletes elegancia a legjobb kifejezés. Azonnal elrabolta a képességemet az önálló gondolkodásra, az uralma alá hajtott.
    Mivel induláskor fogat is mostam és szájvizet is használtam, így a szobába érve még ruhában Gabi elé állva bátran kezdeményeztem ölelést, puszikat és apró csókokat. Szó sem volt itt tervek megbeszéléséről, adategyeztetésről. Hihetetlen, de minden a legnagyobb természetességgel jött magától. A puszik és ölelések a legfinomabb csókokká alakultak, apró kis nyelvhegyes érintésekkel. Élveztem, ahogy az orrom megtelik Gabi illatával. Hátát simogatva kezem bejutott a vállkendője alá, ő pedig elkezdte kigombolni az ingemet. A mandzsettát én gomboltam ki és az ingből úgy bújtam ki, hogy közben a csókok üteme nem változott, egymás szájára voltunk tapadva. Még a nadrágomból is félig sikerült úgy kibújnom, hogy közben puszilkodtunk. Most érkeztem, de már tódult a vér az agyamba és a cerka is már állt, a tüdőm zihált, pedig még csak most indulok a fürdőbe.

    Olyan hihetetlen benyomást tett rám Gabi, hogy a fürdés végére is csak félig lohadtam le. Nagyon alaposan zuhanyoztam, nehogy kimaradjon valami.
    A 10 m távolban lévő fürdőből Gabi kéz a kézben vezetett át a szobánkba. Ott folytattuk a csókolózást, ahol 5 perce abbahagytuk. Állva szorítottam magamhoz és nem tudtam betelni vele olyan kedves és finom volt minden érintése és megnyilvánulása.
    Közben centiről centire erotikusan lefejtette rólam a derekamra csavart törölközőt, majd összesimultunk. Utána a kezeivel szította bennem a tüzet úgy, hogy a derekamra, a csípőmre, a hasamra, végül az ágyékom környékére az ujjbegyével hosszú vonalakat rajzolt. Közben a puszik és csókok végtelen sora sem szakadt meg egy pillanatra sem.

    A kezemet megfogva odavezetett a tatamihoz és megkért a gyönyörű hangján, hogy helyezkedjek el. Majd szinte mint egy gondoskodó anyuka, óvó mozdulatokkal lefektetett egy lassított jelenetben, nehogy megüssem magam. Azonnal időhosszabbítást kértem 2 órára - amit képzeljétek - megkaptam. A puszik elindultak a nyakam, majd a hasam felé, közben a mellbimbóim kaptak kéjes kényeztetést. A köldökömnek is jutott néhány kedves pillanat. Ekkor a vágyaim már régen 98%-on égtek. Mit nem adtam volna, hogy azonnal nekiessen a farkamnak. De ő nem ilyen. Hegyes nyelvével elszánkázott az ágyékom körül, az alhasamon, a combjaim belsején százszor, közben a farkam már nem tudott tovább ágaskodni. Úgy játszott velem, hogy tényleg fizikai agóniát éreztem. Már nem sok kellett volna, hogy elszálljak. Gabi a nyelvével birizgálni kezdte a zacskót, puszilgatta a golyókat, majd a nyelvével végigszánkázott a combhajlatomban és a hátsó bejáratomat vette kezelésbe nyelvvel és ujjbeggyel. Erről még most sem tudok értelmes leírást megfogalmazni, frenetikus érzés volt, korábban soha nem éltem át hasonlót. A lábaimat is emelgettem és fészkelődtem, hogy átadhassam magam minél jobban az örömöknek. Ezt a fenék ingerlést nagyon hosszasan csinálta, közben a kezével a farkamat tartotta és csak egy két szinten tartó mozdulatot végzett vele. Úgy ziháltam, mint egy derby ló a befutó után. Tuti 15-20 percet is eltartott, és az volt a csoda, hogy magabiztosan ilyen hosszú ideig fenn tudta tartani a 98%-os közvetlen robbanás előtti állapotomat. Végre megváltásként a szájába vette a farkamat és a legmesteribb módon nagyon lassú mozdulatokkal elintézett. A szemeimbe nézett, én pedig akár oldalt a tükörből is láthattam amit művel velem. Félig felkönyököltem és három hasizom összerándulás után orbitálisan kirobbanót élveztem megszámolhatatlan rángással, lábrángással, tarkózsibbadással, lúdbőrödzéssel. A hátam ívbe feszült. Ezt még eddig sehol sem éltem át ilyen hevesen. Minden Gabi szájába ment, a végsőkig kivárt amíg megnyugszok. Tökéletesen hallottam, ahogy a halántékomban áramlik a vér.
    Egy félredobott kifacsart törölközőként vártam vissza a papírtörlővel, amivel ápolónői alapossággal megtisztogatott.

    Nem volt kérdés, hogy 1 teljes óra masszírozás következett, mert tökéletesen végem volt. Hasra vágtam magam, Gabi a szétnyitott lábaim közé ült. A mozdulatai nagyon profik, alaposak és változatosak voltak, önálló olajos teljes testes svédmasszázsként is megállják a helyüket. Kezeinek minden érintése sistergett a hátamon. Incselkedéstől sem volt mentes, sőt a farpofáim és a fenekem egy külön hosszú fejezetet kaptak. Eszméletlenül jót beszélgettünk általános témákról (ebben legközelebb nekem kell ügyesebbnek lenni, mert a kreativitásom a bejáratnál elveszett). Gabi intellektusa kimagasló, egy nagyon értelmes és értékes partner, kiemelkedő szellemi képességekkel.
  • Levezetés:

    Elveszítettem az időérzékem, csak utaztam az árral és élveztem minden pillanatot. Megállt körülöttem a világ, megálltak a gondolataim, csak Gabi érintésére koncentráltam. A tökéletes ellazult harmónia állapotában voltam, amikor Gabi újra a fenekemet kezdte simogatni, a puszijai a hátamról a fenekemig vándoroltak, majd alaposan elidőzve nyalogatta a popsimat. Nagyon fürge nyelvjátéka van és az ujjaival is olyan rezegtetést tud kiváltani, állítani kellett a szívritmus szabályozómon. A fenekemet kéjesen felemeltem, közben Gabi alám nyúlva tenyerébe vette a farkamat, végigsimította kézzel, közben nyalta a golyóimat. Minden hangszeren játszott, de olyan lassú és hihetetlen profizmussal tartotta fenn az elsülés közeli állapotomat, hogy ilyet még nem tapasztaltam soha. Az ingerlés legfelső foka, leírhatatlan. Fogalmam sem volt arról, hogy ezt képes vagyok ilyen hosszú ideig elviselni és fenntartani elsülés nélkül 160-as szívkalapálással.

    Megfordultam, majd Gabi nyelvével a legváltozatosabb módon (40 különböző elképesztő mozdulattal) nyalta, szívta, ujjbeggyel érintgette, szorította, nyomogatta, a makkot a rudat. Felemelte, lehajtotta a tenyerével, majd finoman a szájába eresztette. A szemeivel újra megbabonázott és három negyedéig a szájába engedte a farkam. Nem volt tovább a világ, újra kitáraztam akkora rángásokkal, hogy még magamtól is megijedtem.
    A szája szorítása nem eresztett, csak amikor a láncrobbanásaim végéhez értem. Ismét alaposan megtisztogatott én meg csak ziháltam és a kiszáradt számat nyalogattam.

    Gabi mellém bújt és a világ legfinomabb csókjaiból még vételeztem kb. 650-700 db-ot, közben a cicijei is kaptak még kézzel, nyelvvel kényeztetést. Tökéletesen kielégített állapotban voltam.

    Jól éreztem, hogy meg kell néznünk az órát, mert fogytán volt az idő. Lemostam magamról az olajat, a szobában csókolózás közben, folyamatos szájkontaktus mellett vettem fel az ingemet és a nadrágomat. Egyszerűen nem tudtam elszakadni tőle. Az előszobában is csókoltam, mintha egy életre szakadnánk el (szerencsére remélhetem, hogy nem így lesz!!)
  • Elszámolás:

    A másfél óra átlagos mértékű rózsaszállal honorálandó. Fogalmam sem volt, hogy 2 órára mennyit illett volna növelni, megpróbáltam kitalálni kérdés nélkül és távozásomkor ezzel kalkulálva tettem a kisasztalra. Ha nem találtam volna el, akkor legközelebb pótolni fogom (eddig még nem kaptam rosszalló üzenetet, tehát bízhatok abban, hogy nagyjából eltaláltam). Mi az, hogy megérte....a világot és a csillagokat is a lába elé tenném.
  • Összkép:

    Beültem a kocsiba, leállítottam a parkolóórát és végre elkezdtem átgondolni mekkora hülye is vagyok. Életem randiját bonyolítottam életem csodanőjével. Itt ülök mint egy balfék, tökéletesen minden szempontból lelkileg, fizikailag kielégülve, zavarodott gondolataimba zuhanva. A randi közben még 2 órára meg is hosszabbítottam az időmet az élvezetek birodalmában, hogy minden beleférjen..... és akkora marha vagyok (nem tudom feltűnt e valakinek), de még a bugyiját sem húztam le. Elképesztő marha vagyok. Ennyire megfosztott Gabi a saját akaratomtól. Működött Gabi tündéri varázsa, hogy ennyire az ujja köré tudott csavarni.
    Ha tárgyilagosan össze akarnám foglalni, akkor csak csókolóztunk, megmasszírozott és kétszer kielégített.... mi ebben a pláne?

    A legközelebbi találkozónkra jobban kell készülnöm, mert a mágiára meglepetésként ért. Tud valaki segíteni nekem, hogy a neten hol lehet találni Gabi-féle varázslat ellen valami főzetet vagy szérumot? Ha enélkül megyek vissza megint csúnyán el fog intézni, azt pedig gondolom senki sem szeretné....
    A mai napon az erotikáról nagyon sokat tanultam és most már meggyőződéssel mondhatom, hogy tényleg létezik az ilyen magas foka. A lelkem egy részét otthagytam nála megőrzésre.
Happy Massage