• Maja

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Telefonon hívtam az általam olyan jól ismert helyet, amit elsőre sikerült is elérnem (ez itt mindig így van). A telefonban egy általam is közelről ismert, nagyon kedves hölggyel sikerült beszélnem, aki tájékoztatást adott, hogy az általam keresett lány sajnos ma nem elérhető. Ismerve a helyet, merészeltem tanácsot kérni tőle. Ő Maját javasolta, akit eddig még nem ismertem, viszont gyorsan megnéztem az adatlapját. Mivel Maja még csak néhány napja került fel az oldalra, így nem csoda, hogy eddig elkerülte a figyelmemet, ráadásul az adatlapja is kevés információt tartalmaz ahhoz, hogy a célkeresztembe kerülhetett volna.
    Mivel ezen a helyen még soha nem csalatkoztam (sőt), így néhány pontosító kérdés után megbíztam alkalmi segítőtársamban és bejelentkeztem Majához.
  • Megközelítés:

    A helyszín a Kerepesi úti temetőtől gyalog távolságra található, egy néhány éve épült újszerű épületben. Autót használva a gps simán odavisz. A parkolás fizetős (265 Ft/óra), és mindig lehet helyet találni napközben a ház közvetlen közelében is. Aki gyalogosan menne, annak jó választás a 4-es metró II. János Pál pápa téri megállója, de a Keletitől sincs messze.
  • Helyszín:

    A lakás nagyobbacska előszobából, 2 hancúrszobából és egy lakás szokásos további helyiségeiből áll. A fürdő tiszta, karbantartott, a lakás rendezett, az itt dolgozó lányok ezt szépen tisztán és rendben tartják. Nekem még soha nem volt panaszom.
    A légyottra mi a kisebbik szobát kaptuk, amiben egy tatami található a falsarokba elhelyezve, ahol mindkét falon "L" alakban tükör teszi élvezhetőbbé a hangulatot. Az alsó falsarokban lévő fényfüzér adja a megfelelő világítást, a fésülködő asztalon lévő zenedoboz pedig az aláfestő zenéért felel. Szerencsére nem a rádióban elcsépelt aktuál slágerek szóltak, hanem olyan, ami nekem is tetszett és illett az átszellemült hangulathoz.
  • Lány külseje:

    A belépőkód ismeretében olyan villámgyorsan értem a megfelelő ajtó elé, hogy azt Maja nem is gondolta volna. Egy gyanútlan kikémlelésnél szinte megijedt, hogy azonnal ott álltam előtte. Úgy tűnt, hogy a frászt hoztam rá. Bíztam benne, hogy a rettenetet nem az én látványom okozta.
    Az előszobába lépve előkerült kicsi Kedvesem. Fekete kétrészes fehérneműben fogadott. Kaptam két szolid puszit, majd a cipőlevétel után a legnagyobb természetességgel vezetett a szobába. Ruháimat ledobtam egy puffra, majd gyors fürdés után tértem vissza.

    A fotók visszatükrözik a valóságot, de sajnos kevés fotója van Majának. Viszont a fotókhoz képest kicsit vékonyabb és csinosabb az alkata, a magassága is éppen csak a megadott 160 cm lehet, ha nem kevesebb. A kora az adatlapjának teljesen megfelel. A bőre finom, puha, illatos és szerencsére nincs tetoválva. Arca kerek, aranyos, de nem barbi arc. Viszont aranyos és kedves. Szőke, vállig érő tincseit hátul összefogva viselte. Az alkata átlagos, de nem sportos, hanem inkább lazább, puhább érintésű. Még véletlenül sem lóg semmije, hanem csak egyszerűen kellemesen puhább. A cicije nagyon tenyérbe illő, nem előre meredő, de szép állású. Szép bimbókkal rendelkezik, amit öröm dédelgetni, ráadásul ezt Maja kiemelten kedveli (úgy láttam).

    A külső helyett a belsőről is írnék pár sort. Ugyanis Maja a találkozónk alatt többféle temperamentumot is felvett. Volt kicsi rutintalan, de ugyanakkor később határozott és céltudatos. Volt amikor elhúzódott a csókom elöl, viszont volt, amikor megállíthatatlanul csókolóztunk negyed órát (nyelvhegyes érintős, ajakharapdálós, de a lágyabb verzóban). Volt amikor szégyenlősnek tűnt, de volt amikor a kényeztetésemre kitárulkozva őszintén adta át magát a szeretgetésemnek. Volt, amikor szende kislány benyomását keltette, majd utána úgy elkapott, hogy csak na. Volt, amikor kevés erotikával fűszerezve masszírozott, majd fordulás utána kevés tapasztalatát meghazudtolva brillírozott rajtam. Azt vontam le tanulságként, hogy amikor Maját szexuálisan felspannoltam, akkor előjött belőle a szeximádó énje. Nem vadmacska lett, de szexet akaróvá és a szexben kiteljesedni akaróvá vált. Ez viszont határozottan imádni való volt benne és nagyon őszintén csinálta. Ekkor örültem igazán, hogy a társaságában lehettem.
  • Erotikus masszázs:

    A szobában Maja instrukciói alapján hasra vágtam magam a földön lévő tatamin. Előtte próbáltam csókolózást kezdeményezni, de ekkor ez még nem jött össze, csak néhány kimért puszika. Maja bekapcsolta a zenét, levette fekete fogadó öltözékét és mellém ült. Langyos olajat csorgatott a hátamra, majd elkezdett masszírozni. A masszázsa közepes vagy inkább gyengébb erősségű volt. Tökéletes ahhoz, hogy az utca forgataga után leeresszek és ráhangolódjak az érintéseire. A hátamat a vállaim, majd a karom követte. Ezután engedélyt kért a lábaim kezelésére is.
    A mozdulatait nem az iskolából, hanem az életből merítette, ezért nem voltak teljesen szakszerűek, viszont kellemesnek mondhatók. Nem volt túl változatos, és én vágytam volna több erotikus érintésre és benyúlásra is, amiből néhány azért megvalósult. Mindezt a masszírozást Maja mellettem ülve végezte sellő ülésben, nekem háttal. Csak a tükörben láthattam Kedvesem ringatózó cicijeit, de a kezemmel nem értem el őt. Ez nagyon visszafogott pozíciónak tűnt.
  • Levezetés:

    Mikor úgy éreztem, hogy az átszellemüléssel végeztem, önhatalmúlag félig megfordultam és a kezeimmel a combjainál kezdtem az ismerkedést. Válaszul a kezébe vette a még teljesen lankadt hancúrlécemet, ami villanás alatt megnyúlt, mint a collostock. Felültem és a nekem félig háttal, sellő ülésben lévő Maja száját kerestem a számmal, hátulról a támaszkodó keze alatt előrenyúlva pedig a cicijeit simogattam a kezemmel. Maja kihúzta magát, hogy jobban megemelkedjen a mellkasa és a kezeim érintéseinek átadhassa finom melleit. Éreztem, ahogyan emelkedik Maja hőfoka, ugyanis ahogy a cicijei egyre tolakodóbbak lettek, úgy vált hevesebbé és érzelmesebbé a csókolózásunk, a szende puszikból lett kellemes de nem durva csókolózás. Ez az átváltozás profi érzés volt.

    A csókok áradata mentén a tarkóját tenyeremben tartva oldalra döntve a tatamira eresztettem Maját, aki kinyújtotta az eddig behajlítva tartott lábait és hozzásimult akkor már dárdaként (na jó, közepes szuronyként) meredező kisbarátomhoz. De ez mind semmi. Ahogy Maja egyre jobban feltüzelődött, ahogy a csókjai érzelmileg elmélyültebbekké váltak, ahogy a sóhajai megteltek élettel, a lábait megnyitva, közé eresztette a kisbarátomat és a csiklójához szorította a makkomat. A száját, nyakát, majd lejjebb a meredező mellbimbóit váltakozva nyalogattam, szopogattam, ami nagyon tetszett neki, sőt a kezével összeszorította egyik mellét, hogy így adhassa a számba. Ha kicsit erősebb voltam, akkor azonnal felszisszent, de a mellét tovább tartotta a kezében felém kínálva. A másik kezével megfogta a kisbarátom és innen már saját kedvére a combjai közé ékelődött makkom hegyével izgatta a csiklóját és a szeméremdombját. Az arcán látszott a túlfűtött hevület.
    Ebből a közepesen indult masszázsból így lett egy 160-as pulzusig feltornázott élvezethajhászás.

    A lábai közé besimítottam kézzel és láttam, hogy kívánja a továbbiakat. Teljes hanyatt fekvésbe gördítettem és a lábait próbáltam szétnyitni. Nem kellett erőszakoskodni, ugyanis a lábai és a puncija is szinte magától szépen kinyílt, mint a tubarózsa. Lábait békatartásba helyeztem és közéjük hasalva a nyelvemmel megkerestem azokat a pontokat, ami a kedvencének tűntek és igyekeztem mindenben a kedvére tenni. Kezeivel továbbra is kínálta a mellbimbóit, ami miatt többször feljebb is kellett másznom, hogy ott is mindent megkaphasson.
    A feneke alá tettem mindkét kezem és megemeltem a csípőjét. A puncijának látványa csodálatos volt közepes nagyajkak, kicsi kisajkak szeglyezték. Ebben a megemelt pózban játszottam a nyelvemmel minden irányban, majd egyik kezemet kiszabadítva a popsija alól lassú mozdulatokkal megujjaztam a szűk punciját. Remegett a teste (vagy reszketett), a kislányosan szűk puncikája szorongatta az ujjamat, de nem tudom biztosan, hogy az élvezetek csúcsára jutott-e. Mindenesetre nem jelezte látványosan.

    Közös akaratból fekvő 69-be helyezkedtünk és Maja a combomra fektetve pofikáját és így oldalfekvésben a szájába vette kisbarátomat. Csodálatos póz, mert élőben és a két tükörből is láthattam a ténykedését, amit ebben a tarthatatlan állapotban 1-2 percig bírtam. Jeleztem, hogy érkezek és Maja magához húzott, hogy így féloldalasan fekve a mellére, nyakára és véletlenül még az állára fejje kézzel a kilövellő anyagot. A mozdulatait megfelelő tempóban egészen a lankadásom kezdetéig folytatta és csak utána ment el törölközni.

    A visszavágót ismét az "unalmas" masszázzsal kezdtük. Volt miért rendezni a soraimat és főként a pulzusomat. Ismét kaptam a hátamra olajat bőven. Ennek ellenére nem tudtam a masszázsra figyelni, csak az előző fél óra pergett az agyamban. Mikor úgy éreztem, hogy összeszedtem magam, ismét önhatalmúlag megfordultam. Magam mellé guggoltattam Maját, a bal kezemmel a punciját a jobb kezemmel a melleit ingereltem és hagytam, hogy egyre gyorsuló mozdulatokkal egyszerűen kivégezzen. Az elején szájjal indult, majd kézzel besegített. Ezután csak kézzel játszadozott a makkommal, majd teljes hosszában járatta marokra szorítva. Ekkor tempót váltott és egyre hevesebb mozdulatokkal elérte a visszafordíthatatlan határát és a tükörből végignézhettem, ahogy uralva a helyzetet kivégzett. Egyből két pohár vizet kértem.

    Volt még pár percünk, addig is kértem simogatást, ölelkezést, incselkedést, de a csókok már nem mentek olyan jól. Leeresztettünk. Beszélgettünk néhány egyszerű témáról, majd a fürdő szabad jelzésére elmentem tisztálkodni, felöltöztem és nagy sajnálatomra távoznom kellett.
  • Elszámolás:

    Másfél órát voltam, amiért a telefonban megadott kedvezőnek mondható rózsacsokor volt a megfelelő. Egy kis kiegészítéssel a távozásom előtt tettem szó nélkül a kisasztalra, ami korábban a randi alatt szóba sem került.
    Az adatlapból nem tudtam tájékozódni az extrákat illetően, de mivel telefonban mindent átbeszéltünk én ahhoz igazodtam.
    Azt megbeszéltük a telefonbeszélgetés során, hogy az adatlapot célszerű volna kiegészíteni.
  • Összkép:

    Kellemes érzésekkel távoztam és mindent meg fogok tenni, hogy még visszatérhessek Majához. Nem régóta foglalkozik ezzel a mesterséggel (néhány napja), ezért éreztem rajta némi kimértséget, bizonytalanságot, de megismerhettem az a Maját is, aki nagyon odaadó szerető tud lenni, aki maga is éhezi a szexet és önzetlenül vagy akár önző módon is át tudja adni magát az élvezetnek. A randi nem volt végig egyformán kiegyensúlyozott, de ez külön pikánsságot kölcsönzött. Váltakozott a visszafogott és a magát odaadó Maja, a szende kislány és a habzsolva szerető.
    A kölcsönös szimpátia akkor vált csak egyértelművé és magas fokúvá, amikor a tabu nélküli odaadás és az erotika vált az uralkodóvá a randinkon.

    Szerintem még néhány nap és kiforrja magát az igazi Maja, aki persze így is hatalmas élménnyel gazdagította meg a napomat.
Happy Massage