• Evelin

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Kétszer hívtam, szinte azonnal felvette mindkét alkalommal és nagyon kedves tájékoztatott, könnyű volt találni megfelelő időpontot. A másodiknál pontosan emlékezett, hogy mit beszéltünk meg előző nap!
  • Megközelítés:

    BKV-val mentem, majd egy kis séta, a zuhogó esőtől eltekintve simán megtalálható. Az utolsó 50 méternél bizonytalanodtam el kicsit, de a megérzésemre hallgatva egyből sikerült kiválasztanom a sok lakótelepi tömb közül. A liftes feljutást még most sem érte igazán, egy idősebb hölgy felkísért a megfelelő szintre, és ő nyitotta ki a kaput is. Fent mutatta, hogy merre tájolódjak.
  • Helyszín:

    Túl sok nézelődésre nem volt kedvem, de rendes, tiszta lakás. A fürdőszoba minden szükségessel ellátva, a vízforrás kissé nehezen állítható be, de kellő kitartással megoldható. A tetthely nagyon pici szoba, de a célnak megfelelő. Az ágy az a süppedős fajta, én a keményebbeket szeretem, de részletkérdés.
  • Lány külseje:

    Maga az ördög ,ja nem ,egy igazi vörös démon .
  • Action:

    Heves csókcsata és egy pohár üdítő után a fürdőbe vettem az irányt, javasolta hogy siessek, hogy minél előbb együtt lehessünk :) A fürdőből visszatérve heves csókcsatába kezdtünk, közben a cicijét és a punciját izgattam, miközben ügyes kis keze a farkamat kereste :) Cicije és puncija kényeztetése után kaptam egy bőnyálas, mélytorkos, , majd egy kis 69-et követően kértem a felszerelést amit nagyon profin helyezett fel és már benne is leehettem. Két póz volt műsoron, elölről és hátulról csináltuk, mindkettőben nagyon jól éreztem magam - elmondása szerint Ő is :) Hátulról a fenekében gyönyörködtem, és a kezét figyeltem ahogy elfehéredő ízületekkel markolja a lepedőt miközben egyre gyorsabban mozgok benne.
  • Elszámolás:

    Egyeztettük a listát, és a telefonban elmondottakkal megegyező egységet összegezve átadtam az ajándékot. Teljesen korrekt, alap baráti, extra picit megemeli, de elfogadható határokon belül.
  • Összkép:

    Feledhetetlen élmény ,vagy nem is vissza kell menni ,hogy jobban memorizáljam az emlékeket .
Happy Massage